Rafa Benitez már félti az állását
A sok elveszített mérkőzés után Rafael Benitez bevallotta, félti a munkáját. A Liverpool a Bajnokok Ligájában hazai pályán kapott ki a Lyontól, csak a 3. helyen áll a csoportjában, ha Franciaországban is kikap, nagyon nehéz helyzetbe kerül.
„Tudom, hogy a futballban csak az eredmények számítanak "– mondta Benitez, majd hozzátette, az egész klub nehéz időszakon megy keresztül, hiszen folynak az eladásról szóló tárgyalások. A spanyolt pont ez mentheti meg, ugyanis a társtulajdonos George Gillett biztosan nem tudja kifizetni a Beniteznek járó 13 millió fontos lelépési díjat.
„Szeretek Liverpoolban élni, a családom is jól érzi magát, nem is gondolunk a költözésre. Nem szeretnék a szóbeszédekkel foglalkozni, egyelőre csak az a fontos, hogy a napi munkára koncentráljunk.” Beniteznek a hétvégén a Manchester Unitedet fogadva kellene megtörnie rossz sorozatát. Öt vereséget zsinórban 56 éve szenvedett utoljára a Liverpool.
Gillett nemrég hosszabbította meg a spanyol szerződését, és kijelentette: „Rafa a legjobb szakember a piacon”. A Liverpool a hétvégén már számíthat a nyáron 20 millió fontért vásárolt olasz középpályásra, Alberto Aquilanira.
Ian Rush, a csapat korábbi legendás játékosa is védelmébe vette a kifütyült Benitezt. „Az edző felelőssége odáig terjed, hogy kiválasztja a keretből a kezdőjátékosokat, ha ők nem teszik jól a dolgukat, abból vereség lesz” – mondta Rush, majd hozzátette, pozitív hozzáállást vár mind a játékosoktól, mind a közönségtől a hétvégi rangadón.