Divat lett Lehmannal szemtelenkedni
Sorrendben ötödik vereségét szenvedte el a Bajnokok Ligájában Stuttgart, ezúttal a Német Kupában kapott ki. A másodosztályú Fürth egy góllal verte a tavalyi bajnoki bronzérmest, Jens Lehmann kapus igazán nem volt hibáztatható a gólért, szépen ellőtték mellette a labdát, amit kicsit későn látott meg.
A 62. percben azonban ismét érdekes jelenet főszereplője lett a 61-szeres válogatott, 40 éves kapus. A múlt heti bajnokin egy labdaszedő átverte, átdobta a feje felett a labdát, amikor két kézzel nyúlt utána.
Most egy távoli lövés után ment ki a labda, Lehmann utána futott, de nem kapta vissza, így kénytelen volt a labdaszedő kezéből kiszedni azt.
„A játékos megkapja a labdát a labdaszedőtől, ha hagy neki egy kis időt. Ez a fiú most rendesen tette a dolgát” – mondta mosolygósan a ZDF-nek adott villámnyilatkozatában, arra utalva, hogy most ő végezte el a labdaszedő feladatát.
Markus Babbel irányítása alatt – a helyzeteit kedden csúnyán kihagyó - Stuttgart mindössze kétszer nyert. Tizenháromból ez meglehetősen kevés, hamarosan kirúghatják.