További Futball cikkek
- Fellélegezhetnek a Barcelona szurkolói: mégis visszatérhet az Eb-győztes sztár a pályára
- Szoboszlai Dominik nem került be a Liverpool Ligakupa-elődöntős keretébe
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
- Újabb Premier League-sztárt igazol a hétszeres BEK/BL-győztes
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) székházában déltől sorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőit. Azonos országbeliek nem kaphatták egymást, azonos csoportbeliek és a csoportelsők sem.
A sorsolási ceremónia Michel Platini elnök karácsonyi üdvözletével kezdődött, majd Gianni Infantino főtitkár kitért arra, hogy a sorozat átalakításával olyan csapatokkal ismerkedhettek meg idén, mint a Debrecen és az Apoel Nicosia.
A klubokat a Real Madrid egykori klasszisa, Emilio Butragueno rendelte egymás mellé, nem utolsósorban azért, mert a finálé Madridban lesz.
Elsőként a Stuttgart neve került elő, a címvédő Barcelona érkezik hozzáj, a görög Olympiakosz a francia Bordeaux-t kapta. A harmadik név az Interé volt, és az első pikáns párosítás meg is született: a Chelsea-t húzták ugyanis az olaszok mellé, vagyis José Mourinho korábbi csapatával mérkőzik.
A Bayern München a bentmaradtak közül a Fiorentinát kapta, érdekes lenne, ha a bajoroktól távozó Luca Toni februárban már a másik oldalon szerepelne. CSzKA Moszkva-Sevilla lett a következő páros.
A Lyon azt a Real Madridot kapta, amelyiket az elmúlt években a csoportban rendre megvert, most azonban épp ellentétes pályán mozog a két csapat, a spanyolok jobbak, a franciák hullámvölgybe kerültek, nagy kérdés, mennyire képesek kilábalni februárig.
A Porto szintén egy szokott csoportellenféllel találkozik, az Arsenallal. Így végül a Manchester United és a Milan maradt bent az urnákban.
Az olaszok kiverték Ferguson csapatát 2005-ben, legutóbb a 2007-es elődöntőben. A december végétől újra milanos David Beckham örülhet, mert ő épp nevelőklubját szerette volna. 2003-as távozása óta először megy haza ellenfélként.
A párosítás:
VfB Stuttgart (német)-FC Barcelona (címvédő, spanyol)
Olympiakosz Pireusz (görög)-Girondins Bordeaux (francia)
Internazionale (olasz)-Chelsea (angol)
Bayern München (német)-Fiorentina (olasz)
CSZKA Moszkva (orosz)-Sevilla (spanyol)
Olympique Lyon (francia)-Real Madrid (spanyol)
FC Porto (portugál)-Arsenal (angol)
AC Milan (olasz)-Manchester United (angol)
Első mérkőzések: február 16–17., 23–24. Visszavágók: március 9–10., 16–17. (A BL-ben először négy héten keresztül játsszák a nyolcaddöntőket, minden kedden, szerdán két-két meccs lesz, a visszavágók ugyanígy.)
Negyeddöntő Első mérkőzések: március 30–31. Visszavágók: április 6–7.
Elődöntő. Első mérkőzések: április 20–21. Visszavágók: április 27–28.
Döntő: május 22., Madrid, Santiago Bernabéu Stadion