Gépfegyverrel lőttek Adebayorékra
Feltehetően lázadó fegyveresek támadták meg pénteken a togói futballválogatott csapatbuszát Angolában. Emmanuel Adebayor és társai a szomszédos kongói edzőtáborukból érkeztek a Cabinda nevű tartományába, ahol lázadók az elszakadásért küzdenek.
"Lőttek ránk, mint a kutyákra. Gépfegyverrel - számolt be a történtekről a csatár Thomas Dossevi, aki azt is elmondta, hogy minden rendben ment az úton számos, rendőr kísérte a buszukat, majd jött a támadás. - Nem tudom, miért történt ez. Húsz percig a székeink alatt lapultunk, hogy elkerüljük a golyókat."
Dossevi a RMC francia rádióállomásnak azt mondta, több társa rossz állapotban van.
Más forrásokból - köztük a BBC híradásából - kiderült, a támadásnak egy halottja és négy sérültje van. Az angolai származású buszsofőr halt meg, két futballist és két csapatorvos sérült meg. Nem tudni, kik a sérült játékosok, de annyi biztos, hogy a csapat legnagyobb sztárjának nem esett baja. Emmanuel Adebayor már kapcsolatba lépett a Manchester Cityvel és klubja azt közölte, a csatárnak nincs baja, de nagyon megviselték a történtek.
Az RMC ugyanakkor más forrásból úgy értesült, hogy három futballista sérült meg: Serge Gakpe, Serge Akakpo és Kodjovi Obilale.
Togo a tervek szerint hétfőn kezd az Afrika-kupán, ahol a B-csoportban Ghána, Burkina Faso és Elefántcsontpart lesz az ellenfele.