Koman Vladimirrel a kezdőcsapatában fogadta a Bari az Intert a Serie A első tavaszi fordulójában. A kiválóan szereplő újoncnál abban bíztak, hogy ők lehetnek az elsők, akik veretlenül hozzák le az idényt az Inter ellen, hiszen az első játéknapon Milánóban értek el 1-1-es döntetlent.
A Bari próbálta saját játékát játszani, de ezúttal szinte csak a jobbszélre mentek labdák Alvarez felé, a balszélsőt játszó Komant keveset foglalkoztatták, pedig többször is a magyar középpályás helyezkedett a legjobban. Ebben szerepet játszott az is, hogy vele szemben a világ egyik legjobb jobbhátvédje, Maicon játszott, akinek a felfutásoknál útját kellett állnia.
Komannak így is volt egy óriási lövése, és ha a társak megtalálják, akár gólt is rúgathattak volna vele. A közel telt házas közönség nem bánta, hogy nem a magyar játékos góljaival jutott komoly előnyhöz: Barreto három percen belül két büntetőt is értékesített, 2-0-ra vezetett a Bari fél órával a lefújás előtt.
Az Inter azonban szintén hozta a formáját, a hajrához közeledve öt perc alatt kiegyenlített (Pandev első bajnoki gólját lőtte új csapatában) a hajrát már uraló vendégcsapat. Az egyenlítés után Komant lecserélték, aBari kiharcolta a 2-2-es döntetlent.
Maradt a 10. helyen, az Inter továbbra is vezet, de ha jövő héten elveszíti a Milan elleni csúcsrangadót, vesztett pontokban utoléri a városi rivális.