Fabregas megegyezett a Barcelonával?
A sporthirado.hu szerint egy barcelonai rádióadó erősítette meg a hírt, amit múlt héten az El Mundo Deportivo már meglebegtetett: Cesc Fabregas a Barcelona játékosa lesz. A sportlap a játékoshoz közeli forrásra hivatkozva hozta le, hogy az Arsenal Manchester Unitedtől elszenvedett hazai veresége után Fabregas elhatározta, átigazol.
A Cadena Ser állítja, hogy „teljes a megállapodás, mindenben megegyeztek a felek”, és a spanyol válogatott játékos a következő idénytől biztosan a Barcelonáé. Fabregas óriási szezont fut, de 14 gólja, és 16 gólpassza is kevés ahhoz, hogy az Arsenal versenyben legyen a bajnoki címért, a MU és a Chelsea is lelépte bajnokin.
Az Arsenalnál nem úgy készülnek, hogy elveszítik legjobb játékosukat. A Daily Mirror szerint éppen Fabregas öt évre szóló szerződését készítik elő, és levélben figyelmeztették a Barcelonát, hogy szálljon le a játékosukról.
A Barcelona cáfol
A katalán klub honlapján cáfolta, hogy szóban már megállapodott volna az Arsenal Európa-bajnok csapatkapitányával. A 22 éves Fabregas a Barcelonánál nevelkedett, 16 évesen szerződött Londonba. A Barcelona már a nyáron sem állt messze Fabregas leigazolásától, ami elsősorban a Joan Laporta elnöki posztjára hajtó Sandro Rosell ügyeskedésének volt köszönhető. Az egykori alelnök Fabregas megszerzésével megerősítené saját pozícióját, a játékos pedig a klub szerint tökéletes partnere lenne a középpályán Xavinak, akit majd pótolhat is a legenda visszavonulása után.