A lamborghinis kapus potyája visszaüthet
További Futball cikkek
Nem derülhetett ki, mit tervezett az Inter és a Chelsea a BL-nyolcaddöntőre, mert Diego Milito gólja a 3. percben mindent átírt. Az angolok hiába játszottak szinte végig fölényben a középpályán, az Inter védelme magabiztosan rombolt, ráadásul mind a négy olasz hátvéd sárga nélkül hozta le a meccset, így pályán lehetnek a visszavágón is.
A 2-1 veszélyes eredmény – a Chelsea már egy 1-0-lal is továbbmegy –, ezt mutatja Jose Mourinho döntése is, aki Esteban Cambiasso gólja után azonnal csatárt küldött be egy védekező középpályás helyére. A kétgólos győzelem azonban nem volt benne a meccsben, sőt, az első félidő legvégén a londoniak talán jogosan reklamáltak büntetőt Salamon Kalou buktatásáért.
„A Chelsea gólja miatt nehezebb dolgunk lesz, de nálunk van az előny – mondta az Inter első gólját szerző Milito. – Jó volt, hogy gyorsan előnybe kerültünk, mert így mi irányíthattuk a meccset. Jól játszottunk, ha így teljesítünk Londonban, továbbjuthatunk. Az Interre egyébként is jellemző, hogy akkor játszik a legjobban, amikor a legnagyobb szükség van rá.”
Az Inter legutóbbi három BL-nyolcaddöntőjében elbukott, miután egyszer sem tudott nyerni hazai pályán. Jose Mourinho örült, hogy ez most megváltozott, és optimista a visszavágó előtt. „Uralni akartuk a meccset, ezért kezdtünk agresszíven. A kapura lövési statisztika ebben az esetben becsapós, a Chelsea alig jelentett veszélyt a kapunkra. Csak Drogba kapufájára, és Lampard lövésére emlékszem, miközben nekünk rengeteg helyzetünk volt.”
Mourinho nem hibáztatja a Chelsea góljánál hibázó Julio Cesart, aki vasárnap Lamborghinijével autóbalesetet szenvedett, és megsérült az arca, de vállalta a játékot. „Julio Cesar kiváló kapus, és rengeteget tett a csapatért. Talán valóban foghatta volna Kalou lövését, de nekem nem szokásom az ilyen hibák miatt egy játékos nyakába varrni a felelősséget” – mondta Mourinho, majd hozzátette, nagyon várja, hogy újra a Stamford Bridge-en lehessen.
Carlo Ancelotti kiegyenlítettnek látta a mérkőzést, a Chelsea olasz edzője szerint nincs okuk kétségbeesni, mert az 1-2 jó eredmény. „Sokkal többet volt nálunk a labda, többet is lőttünk kapura, ami ugyan az eredményben nem mutatkozik meg, de magabiztosságot ad a visszavágóra. Végigtámadtuk a meccset, miután sajnos korán gólt kaptunk, és volt is esélyünk a 2-2-re, de nem volt szerencsénk.”
Ancelotti kitért Mejuto Gonzalezre is, a spanyol játékvezetővel korábban is volt már afférja, miután a Liverpool elleni isztambuli BL-döntőben vitás büntetőt ítélt akkori csapata, a Milan ellen. „Meg kellett volna ítélnie a büntetőt, efelől nincs kétségem, de ennek ellenére kiváló játékvezetőnek tartom Gonzalezt” – mondta Ancelotti, aki térdsérülés miatt elveszítette Petr Cech kapust. „A vizsgálatok eldöntik, mennyire komoly a baj” – mondta az olasz szakember.
A játéknap másik nyolcaddöntőjében a CSZKA Moszkva csak 1-1-es döntetlenre volt képes hazai pályán a Sevillával szemben. A spanyolok vezetése után a moszkvaiak sokat tettek az egyenlítésért, többet birtokolták a labdát, de csak távoli lövésekkel tudtak veszélyes helyzeteket teremteni. Egy ilyenből aztán a sevillai Betistől igazolt Mark Gonzalez irgalmatlanul nagy gólt lőtt.
„Örülök az egyenlítésnek, de vegyesek az érzéseim a meccsel kapcsolatban – mondta Leonyid Szluckij, a CSZKA edzője. – A teljesítményünkkel elégedett lehetek, az eredménnyel már kevésbé. Meccsben vagyunk, és egyelőre csak ez a fontos. A mérkőzés előtt éreztem, hogy nem okoz majd gondot a meccshiány, és igazam is lett” – tette hozzá a szakember arra utalva, hogy az orosz bajnoki szünet miatt a Sevilla elleni volt a moszkvaiak első mérkőzése 2010-ben.
A Sevilla edzője, Manuel Jimenez történelmi siker küszöbére vezette csapatát: „A Sevilla 104 éves történetének legnagyobb eredménye lenne a negyeddöntő, ehhez megtettük az első, nagyon fontos lépést. Hazai pályán a saját kezünkben lesz a sorsunk, azt várom a szurkolóinktól, hogy ők szerezzék az első gólt a Ramón Sanchez Pizjuan stadionban.”
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntők, első mérkőzések
CSZKA Moszkva-Sevilla 1-1 (Gonzalez 62., ill. Negredo 25.)
Inter-Chelsea 2-1 (Milioto 3., Cambiasso 55., ill. Kalou 51.)
Mindkét nyolcaddöntő visszavágóját március 16-án rendezik.