Zoltán mostantól hős, a Fulham hőse

Utólag már nagyon bántam, hogy nem jegyeztem meg a nevét annak a német klubvezetőnek, aki tízperces monológjában elejtett egy olyan félmondatot a Fulham-Hamburg Európa Liga elődöntő visszavágó után: nem bírtunk Gerával.

Tízen állták körül, miközben a kivonuló csalódott hamburgi drukkerek folyamatosan majmozták, ezért nem akartam belepofátlankodni a beszélgetésbe.

Nyilván azért emelte ki a nevét, mert a győztes gólt a magyar csatár lőtte, de szinte egyetlen olyan támadás sem futott, különösen Zamora lecserélése után, amelyikben ne vett volna részt. Egyetlen olyan Hamburg támadás sem futott, amikor a mögöttem ülő Fulham-drukkerek ne mondták volna a letámadáskor, egyszer biztosan elcsíped a labdát, hajts rá. Egyszerűen csak Zolinak szólították, leszámítva azt, amikor a végén húszezren éltették, akkor Gira volt.

„Zoltán mostantól hős” – mondta az egyik steward fülig érő szájjal a meccs után. „A Fulham hőse.” A lelkemre kötötte, feltétlenül mondjam meg ezt neki magyarul.

Az olasz kolléga arról faggatott, miközben vártuk a hőst, Anglia előtt hol játszott Magyarországon, hányszoros válogatott, miért mondta le. Ezt a sztorit nem kezdtük boncolgatni, így abban egyetértettünk: hat gólt lőtt a sorozatban, ami lényegesen emeli az értékét, úgy látszik, 31 éves korára érett be.

Gerára elég sokat kellett várni, hiszen adott vagy harminc interjút az angol tévéknek, rádióknak, amíg anyanyelvén kérdezhettem, és a stadionon kívülről folyamatosan beszűrődött a szűnni nem akaró Gira-kórus. Ő volt még beszédtéma a metró felé menet, de a metróban is. Spontán elkezdték a nevét skandálni a szurkolók.

„Nagyon boldog vagyok, talán látszik is ebből valami. Nem hihetetlen, ami történt, nagyon is elhiszem. Döntőt fogunk játszani, és azért úgy lenne a szép, ha nyernénk, bár kemény az ellenfelünk, az Atletico Madrid. Júliusban kezdtük a selejtezőket, akkor ez még igencsak távolinak látszott, de most már nyerni szeretnénk.”

„Mindvégig hittünk magunkban, hogy képesek leszünk megfordítani az állást, extra erő és extra fittség van bennünk” – jelentette ki. A Fulham tartását mi sem bizonyítja jobban, hogy jó egy hónap alatt háromszor kerültek hazai pályán hátrányba, de mindannyiszor fordítottak. A Juventus ellen négyet lőttek a bekapott gólra, a Wigannek és a Hamburgnak kettőt.

„Vártam már nagyon egy ilyen lecsorgó labdát, mert az előző meccseken csak nem akart összejönni a gól. Most szerencsém volt, amikor átvettem, szerencsés volt az első érintés, onnan már nem volt nehéz dolgom. Életem meccse a Juventus elleni volt, de ez volt életem legfontosabb gólja. Igen, ez valószínű” – értékelt.

A szófiai meccset felelevenítette a sorozatból, de csak azért, mert szerinte akkor jött el sorsa fordulópontja, Roy Hodgson edző akkor beállította Zamora mögé, és ez a felállás hosszú távon sikeres lett.

„Nem panaszkodtam addig sem, ha a szélre kerültem, de az nem az én posztom. Ez a legjobb, ha a csatár mögött lehetek. Angliában, a hagyományos 4-4-2-es felállásban viszont sokáig csak valamelyik szél juthatott nekem, ezt elfogadtam”

Ennyi fért bele az előre kialkudott három percbe, arról már nem jutott időnk beszélni – vártak még rá -, hogy élete legjobb döntése volt-e, amikor a Fulhamhoz szerződött hamarosan két éve, hogy a magyar légiósok közül Dárdai Pál mellett neki sikerült visszavenni a helyét kezdőcsapatban, ha egyszer kiszorult onnan.

A Fulham nem ünnepelt együtt, mindenki hazament. Csak a szurkolók ünnepeltek, akiknél állandó beszédtéma volt, hogy sem az Arsenal, sem a Chelsea nem játszik kupadöntőt az angolok közül, a Fulham viszont igen.