A leggyorsabb BL-góllal távozott Makaay
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Roy Makaay, vagyis teljes nevén Rudolphus Antonius Maakay 1975. március 9-én született a hollandiai Wijchenben. Szülővárosa csapatában kezdett futballozni, majd DIOSA és a nijmegeni Blau Wit ifjúsági csapataiban is megfordult, mielőtt 1993-ban a Vitesse szerződtette.
18 évesen mutatkozott be a holland élvonalban, első szezonjában 10 meccsen lépett pályára, az MVV elleni idegenbeli volt az első, Glenn Helder helyére küldte be a német Herbert Neumann. Olyan futballistákkal játszott egy csapatban, mint Raimond van der Gouw, Philip Cocu, Hans Gilhaus, Theo Bos, Arjan Vermeulen, Bart Latuheru, vagy a már emlegetett Helder, aki 9 meccsen még az MTK-t is erősítette. 1994. január 15-én lőtte első bajnoki gólját, a SC Heerenveen ellen idegenben 4-0-ra megnyert meccsen. A Vitesse végül a negyedik lett és eljutott az UEFA-kupába is.
Makaay a következő évben alapember lett, legsikeresebb szezonja az 1996/97-es volt, 34 meccsen 19-szer volt eredményes. 1997-ben szerződött Spanyolországba, két szezonon át a Tenerife játékosa volt, majd következett a Deportivo, ahol már világhírnévre tett szert.
Az 1999/2000-es szezonban 36 bajnokin 22 gólt lőtt, a Deportivo máig egyetlen bajnoki címét nyerte és elhódította a spanyol Szuperkupát, 2002-ben a Real Madrid legyőzésével a Copa Del Rey-t is megnyerték.
A 2002/2003-as szezonban volt a legeredményesebb: a bajnokságban 38 meccsen 29 gólt lőtt, nemcsak spanyol gólkirály, de európai aranycipős lett. A Bajnokok Ligájában 11 meccsen kilenc gólt lőtt, ebben volt egy mesterhármas a Bayern Münchennek. Nem is csoda, hogy a bajorok felfigyeltek rá és a következő szezont már Münchenben kezdte. A Deportivo nem csinált rossz üzletet, 1999-ben ötszázezer euróért vásárolta a Tenerifétől, majd 18,75 millióért adta tovább.
43 válogatott meccsen 6 gól
1996. október 15-én, a Wales elleni vb-selejtezőn mutatkozott be a holland nemzeti csapatban. Harmincegy U21-es válogatott meccs után hívták meg a legjobbak közé, nála többet senki sem játszott a fiatalok között. 2000-ig nem számított alapembernek, csak két válogatottságig jutott. Részt vett a 2000-es és a 2004-es Eb-n is, mindkétszer az eldöntőben elbukó csapat tagja volt. 43 találkozón 6 gólig jutott, az elsőt 2003-ban a belgáknak lőtte. A 2005. február 9-i, angolok elleni találkozó volt az utolsó. Tagja volt a 2008-as olimpián szereplő holland válogatottnak, háromszor lépett pályára, kétszer volt eredményes.
Makaay négy évet töltött a Bundesligában. Kétszer lett bajnok és kupagyőztes (2005, 2006), 2004-ben a Ligakupát nyerte meg. 2006. augusztus 21-én ő lőtte a klub történetének 3000. bajnoki gólját. A 2007 márciusi, Schalke elleni bajnokin elért találata volt a Bayern színeiben lőtt 100. gólja. Ugyanebben a hónapban, a Real elleni Bajnokok Ligája-meccsen minden idők leggyorsabb BL-gólját is megszerezte, a 10,2 másodpercben talált a kapuba.
2007 nyarán a bajorok szerződtették Miroslav Klosét és Luca Tonit, túl sok lett a csatár és Makaay úgy döntött, visszatér hazájába. A Feyenoord hároméves szerződést kínált neki, 5 millió euróért lett a klubé.
Második holland korszakában sem tudott bajnoki dobogóra állni, de nem maradt itt sem arany nélkül, 2008-ban a kupát nyerte meg a Feyenoorddal. Tavaly december 6-án, a Gröningen elleni bajnokin lőtte pályafutása 300. gólját. Egy hete a Heerenveen ellen, az utolsó fordulóban könnyes szemmel búcsúzott 38 ezer rotterdami szurkolótól, mesterhármassal zárta pályafutását.
Múlt csütörtökön még pályára lépett az Ajax-szal szemben elbukott kupadöntőn, ezzel végleg befejezte pályafutását. Három ország öt klubjában összesen 633 tétmeccsen 312 gólt lőtt. Tizenhét éves karrierje alatt háromszor volt bajnok, négyszer kupagyőztes. Bizonyos, hogy jó kezekben lesznek a Feyenoord fiatal futballistái, akiknél Makaay folytatja a munkát.