Egervári: Alakul az alapcsapat
További Futball cikkek
Elveszítette első Eb-selejtezőjét Svédországban a futballválogatott, Egervári Sándor szövetségi kapitány úgy véli, az első félidőben nyújtott teljesítményre lehet építkezni, kezd alakulni az alapcsapat.
"Az első félidőben közelebb álltunk ahhoz, hogy meglepetést okozzunk, és ponttal térjünk haza. El kell ismernünk, a második játékrészben fölénk kerekedtek, jobban játszottak nálunk a hazaiak. A svédek nagyobb rutinjának volt ugyan jelentősége, de mi is elkövettünk néhány hibát. Nem számítottam rá, hogy fejjel verik meg a védelmünket, hiszen jól fejelő játékosaink vannak".
Egervári kifejtette, egy kis csibészség hiányzott játékosaiból, hogy a döntő pillanatokban kibillentsék egyensúlyából az ellenfelet, ez a svédekben megvolt. "A vereség nem elfogadható eredmény, ennek ellenére az első félidei teljesítményre építkezhetünk. Voltak reményt keltő elemek a játékunkban, kezd alakulni az alapcsapat, amelyre építhetünk a jövőben".
Koman Vladimir szerint az első félidőben egyenrangú partnerek voltak, akkor 100 százalékosan koncentrált mindenki, még ha a helyzeteket nem is sikerült értékesíteni. A második félidőben mind fejben, mind fizikálisan elfáradtak a svédekhez képest, ez okozta a vereséget.
Egervári a keddi, Moldova elleni találkozóról megjegyezte, "néhány friss fiatal bevetésével" jobb eredmény elérésében bízik, a Szusza Ferenc Stadionban azt várja csapatától, hogy irányítsa a játékot. A finneket hazai pályán 2-0-ra legyőző moldovaiakat Csábi József térképezte fel a helyszínen.
A válogatott hajnal 4-kor ért vissza telki edzőtáborba, ahol ismét csatlakozott a kerethez Varga József, Szalai Ádám és Bogdán Ádám. Laczkó Zsolt fejsérülése nem súlyos, így rá is számíthat Egervári Sándor.