Hová tűntek a debreceni szurkolók?
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
A Debrecen mindhárom hazai Bajnokok Ligája csoportmeccsén telt ház volt, a Lyont, a Fiorentinát, a Liverpoolt is 42 ezren látták.
Az Európa Ligára elfogytak a nézők: az ukrán Harkiv ellen (0-5) hatezren áztak a Puskás Ferenc stadionban, a PSV Eindhoven ellen (1-2) tízezren mentek ki, pedig a hollandoknál játszott a volt debreceni Dzsudzsák Balázs. Az utolsó fordulóbeli Sampdoria-meccsen - a Debrecenből indított ingyenbuszok ellenére - jó, ha tízezren lesznek csütörtökön 21.05-től, mert a meccs az olaszoknak is tét nélküli, mindkét csapat már korábban kiesett.
A három EL-meccsen a leghumánusabb jegyárak mellett sem lesznek annyian, mint egy BL-meccsen voltak, ráadásul a legnagyobb debreceni szurkolócsoport egy társuk kitiltása miatt bojkottálja a csapat meccseit.
„Ha az okokat keressük, akkor először is az anyagi megterhelés miatt maradtak el a nézők. Budapestre kell autózni, 15 ezer alatt nem lehet megúszni a benzinköltséget, erre jön még az autópálya-matrica, és a belépő ára. Egyszerűen nem bírják ezt a szurkolóink” – mondta Bartha Csaba.
A BL-ben idegenbe is lelkesen utaztak a drukkerek, a vereségek sem tartották őket vissza, és nem volt még egy olyan gyengén szereplő csapat, amelyet ilyen sokan kísértek volna el külföldre. "Megtisztelő volt, hogy egyáltalán ezekben a szentélyekben láthatták kedvenceiket a szurkolók" - vélte a futballcsapat igazgatója.
„A Puskás Stadion atmoszférája alkalmatlan arra, hogy igazán jó hangulat legyen. A nézők legalánn hatvan-hetven méterre vannak a játéktértől. Ezzel együtt több nézőre számítottunk, és biztos vagyok abban, hogy az EL-ben is megtöltötték volna a debreceniek a város stadionját, és lettek volna húszezren, de a költségek miatt erre most esély sem lehetett. A kezdési időpontok sem a legszerencsésebbek, illetve kicsit telítődtek is az emberek a futballal, hiszen két egymást követő évben értük el a csoportkört. A sorozat marketingje sem olyan, mint a BL-é.”
Bartha szerint így is abszolút erő felett teljesített a Loki, mert a tavalyi BL-szereplés után még idén december közepén is nemzetközi meccsre készülnek. Nemcsak a legrangosabb sorozatban, az EL-ben is a Debrecené a legkisebb költségvetés.
„Persze, nem akarjuk magunkat becsapni, ha tíz pontot, vagy csak ötöt szereztünk volna, nyilván megint telt házzal számolhatnánk, de a szurkolók erő felett áldoztak így is.”