Spanyol tiki-taka a német precizitás ellen

2007 és 2009 között Spanyolország 35 meccsen át volt veretlen, azóta kétszer kapott ki. Először a Konföderációs Kupa elődöntőjében (0-2 Egyesült Államok), majd a vébé első csoportkörében (0-1 Svájc). Mindkétszer a meccset végigbekkelő csapat győzte le, ennek ellenére óriási meglepetés lenne, ha Joachim Löw német szövetségi kapitány is ezt az utat választaná a szerda esti spanyol-német elődöntőn.

A spanyoloknak most jött el az a nehéz meccsük, amire a kezdetektől készülnek. Vicente Del Bosque végig két védekező középpályást (Xabi Alonso, Busquets) tartott a pályán, pedig Honduras vagy Svájc ellen ezt semmi sem indokolta. Ő viszont stratégiai szemlélettel gondolkodott, az egyenes kieséses szakaszra készítette fel csapatát.

Védelmek

A két válogatott védekezése hasonlóan épül fel. Az egyik csapatban Sergio Ramos, a másikban Lahm játssza be a pálya teljes hosszát a jobbhátvédként, a többiek elsődleges feladata a védekezés, semmilyen kockázatot nem vállalnak. Mindkét csapat zártan, a pálya közepe felé tolódva védekezik, közel a saját tizenhatosához.

A spanyolok nagy előnye, hogy labdatartással is tudnak védekezni, ez pedig az ellenfélnek fizikailag és mentálisan is nagyon fárasztó – a MU játékosai például ezt nevezték meg vereségük legfőbb okaként a 2009-es, Barcelona elleni BL-döntő után. Ez a sok rövid passzból, kisebb cselekből álló tologatósdi a Spanyolországban tiki-takának nevezett játék, vagyis az, amikor a - Xavi, Iniesta, Fabregas, David Silva, stb. - középpályától nem lehet szabályosan elvenni a labdát.

Védekező középpályások

A spanyoloknál Xabi Alonso feladata, hogy segítsen a labdakihozatalnál, és eljuttassa a labdát Xavihoz, míg Busquets elsősorban a védekezéssel van elfoglalva, ezúttal a kötetlenül mozgó Özil semlegesítése lesz a dolga.

Német oldalon Schweinsteiger szerepe kettős: mélységi irányítóként a lehető leggyorsabban átjátszani a középpályát, miközben a védekezést is segíti. Khedira mindenben kiegészíti Schweinsteigert, és esetenként második hullámban a támadásokhoz is fellép. Kettősük sosem távolodik el túlságosan egymástól, így védekezésben és támadásban is hatékonyak együtt.

Németország

A két csapat között alapvető különbség, hogy a németek nem használják a középpályát, lehetőség szerint egy hosszú, lapos passzal átjátsszák a területet. Özil, Klose és Müller (sárga lapjai miatt valószínűleg Trochowski lesz helyette) feladata, hogy üres területekre mozogva elkérje a labdát, és gyors összjátékkal próbáljon gólt szerezni. Teljesen tudatos, hogy a gyakran fellépő Lahmmal együtt erősen a jobb oldalra helyezik a játékot, így egy váratlan súlypontáthelyezéssel Podolski bármikor szabadon megjátszható. (A legjobb példa az angoloknak rúgott gólja.)

Az egységes, jól összerakott csapat kifejezés ebben az esetben azt jelenti, hogy a játékosok közötti távolság a lehetőségekhez képest állandó.

Egyszerre mozognak támadásban és védekezésben, a csapat legelső és leghátsó tagja között cirka 30 méter a távolság. Erre mondják, hogy masszív. Viszonyításképp: Argentína esetében ugyanez a szám az 50 méterhez volt közel, ekkora a különbség a két stílus között.

Spanyolország

A spanyol csapat jóval lassabban, rengeteg passzal építi fel támadásait. Jobb oldalon a védelemből felfutó Ramosra támaszkodnak, míg Iniesta rendszerint középre húzódik, hogy folyosót nyisson a társnak.

Torres játszik centerben, komplett csatár, ha kell, meg tudja tartani a labdát, de igazi erőssége, hogy első szándékból a kapu felé fordul. Ha ő pályán van, akkor David Villa a bal oldalról indul, de Ramosszal ellentétben ő ritkán viszi az alapvonal felé a labdát, befelé tör, Iniestával és Toresszel keresi az összjátékot.

Ez a változó összetételű háromszög a spanyolok legveszélyesebb fegyvere, ha Iniesta középen rá tudja vezetni a labdát a védelemre, az nekik már gólhelyzet. Chile és Paraguay ellen is kijátszottak egy-egy ilyen szituációt, utóbbi meccsen ebből lőtték a győztes gólt.

Gyenge pontok

Német oldalon Boateng lehet gondban a lendületből érkező Ramosszal és a gyakran felbukkanó Iniestával, a balhátvéd tűnik a német védelem legbizonytalanabb pontjának. Létkérdés, hogy Podolski visszazárjon eléje.

A spanyol gépezet agya Xavi, ellene kétféleképpen lehet védekezni. Chile megelőző csapással próbálkozott, letámadták a spanyol védelmet, hogy ne tudják eljuttatni Xavihoz a labdát. Svájc ezt meg sem próbálta megakadályozni, Xavit támadták le. Ez lehet a németek útja is. Mivel Capdevila a legtöbb időt a védősorban tölti, Trochowski ki tudja segíteni a Schweinsteiger-Khedira párost Xavi és Iniesta ellen – igaz, így Lahmnak egyedül kell Villa ellen védekeznie. Villa gyakran a pálya közepe felé indul, ez pedig komoly nehézség elé állítja a szélső és a középső védőt (Lahm - Mertesacker).

A spanyolok védekezésének értelemszerűen Xavi és Iniesta a leggyengébb pontja, ők gyakorlatilag soha nem jönnek vissza a saját tizenhatosukra, és egyébként sem az ütközéseikről híresek. Xabi Alonso is inkább mélységi irányítóként hasznos, egyedül Busquets sorolható a tipikus védekező középpályások közé, így kellő sebesség mellett az ellenfél könnyen átszaladhat a spanyolok középpályáján: olyan helyzetek alakulhatnak ki, mint Chile és Paraguay ellen.

Alternatívák

Löw dönthet úgy, hogy Müllert ezúttal nem Trochwskival helyettesíti, hanem a fiatal Toni Kroost játszatja. Ezzel a német válogatott támadópotenciálja jelentősen megnőne, viszont védelme is sokkal gyengébb lenne. Kroos cseréjére inkább akkor kerülhet sor, ha Németország hátrányba kerül. Ez igaz Marko Marinra is, bármilyen más változás a német kezdőcsapatban komoly meglepetés lenne.

Del Bosque tehát tulajdonképpen könnyen eldöntheti, hogy  mennyit kockáztat. A legfőbb kérdés az, hogy ki meri-e hagyni a formán kívül játszó Torrest a kezdőből. Ha igen, Villa játszhat centert, és Fabregas érkezése minden irányban megerősíti a középpályát. Az arsenalos Xabi Alonso helyett is bekerülhet, az jóval kisebb kockázat, bár X. Alonso eddig alapember volt.

Egy másik változat szerint Silva vagy Navas kezdene Torres helyén – erre a forgatókönyvre is az vonatkozik, mint Kroos játékára, ám nem túl valószínű, hiszen Silva a svájciak ellen kimondottan gyengén futballozott, és Navas sem volt meggyőző Honduras ellen.

Spanyolország – Németország

Kézenfekvőnek tűnik azt mondani, hogy a vébé elődöntőjében folytatódik a májusi Inter-Barca BL-elődöntő. Spanyol tiki-taka, lazaság és ösztönös zsenialitás mérkőzik a kérlelhetetlen precizitással, a méterre kiszámított kontragéppel, a tervezőasztalon rajzolt csapattal.

Sneijder szerepében Özil játszik, Podolski az alázatosan visszalépő Eto’o-t testesíti meg, a fontos gólokat Klose lövi Milito helyett, Müller kiesésével a Pandev-Trochowski összehasonlítás is helytálló. Az Inter 4-2-3-1-ét dúsítja Joachim Löw, a Barcelona – spanyol válogatott párhuzam pedig több mint triviális.

A spanyolok mellett szól, hogy több olyan klasszisuk is van, aki egyénileg is el tudja dönteni a meccset. Stílusuk és játékrendszerük támadásban talán a világ legjobbja, de a védelmük verhető. Igaz, hogy örökös labdatartásuk rendkívül hasznos védekezési forma is, de egy gyors német kontra ellen semmit sem ér, és a középpályán várhatóan nem sok támadást tud megakasztani.

Torres szereplése éppen ezért kulcskérdés. Ha nem kezd, a spanyol középpálya megerősödhet, és Villa centerjátéka egyébként is kifogástalan. Ésszerű, de mégis váratlan húzás lenne Del Bosque-tól, már csak azért is, mert az Eb-n Villa volt ugyan a csapat sztárja, a döntőt mégis Torres gólja döntötte el.

Német oldalon csak Müller helye kiadó, de taktikájuk tökéletesen kiforrott, felesleges lenne változtatni rajta. Mindkét szélső középpályás fegyelmezetten visszazár, Schweinsteiger és Khedira párban tolódik a labda felé. Ha sikerül labdát szerezniük, azonnal gyors kontrákat vezetnek, átrohannak a középpályán, és ezeket nagyon jó százalékkal használják ki.

Meccset eldöntő kérdés, hogy a spanyolok nyomás alatt is tudják-e hozni a szinte hibátlan összjátékukat, mert minden középpályán eladott labda veszélyes lehet.

Ha visszetekintünk, azt látjuk, hogy a két évvel ezelőtti spanyol-német Eb-döntőhöz képest furcsa irányba léptek tovább a csapatok.

Spanyol oldalon a védekezést erősítette meg Del Bosque, a vébén a második meccsre kikerült David Silva a kezdőből, az ő helyén játszik Xabi Alonso, Sennát pedig a fiatal Busquets helyettesíti védekező középpályásként.

A német tendencia éppen ellentétes. Schweinsteiger, Ballack és Frings védekező hármasa helyett most csak Schweinsteiger és Khedira kezd. Játékukat az emeli elődeiké fölé, hogy a semmit sem mutató Hitzlspergert azóta teljesen elfelejtették, az ő helyén került be a sokkal támadóbb szellemű Müller. Frings szerepkörét megszüntették, helyette a szabadon mozgó, jól irányítani is képes Özil lett válogatott. Így lett a defenzív 4-4-2-ből egy támadó felfogású 4-2-3-1.

A portugálok a német játékrendszerhez hasonló taktikát próbáltak játszani a spanyolok ellen a nyolcaddöntőben, és ha nem is tudtak nyerni vele, az ötlet működőképesnek tűnt. Tiago játéka is jól érvényesült, ez most Schweinsteiger pozíciója lesz.

Óriási előnybe kerül az a csapat, amelyik az első gólt szerzi. Nem az egygólos különbség miatt, hanem azért, mert ez esetben a kedvenc játékát hozhatja. A spanyolok a végtelenségig tarthatják a labdát, szisztematikusan keresve a németek gyenge pontjait, ellenkező esetben viszont a németek lerohanásai érvényesülnének.

Mindkét csapat vb-teljesítményére igaz: ha megszerezték a vezetést, megnyerték a meccset, de ha az ellenfél lőtte az első gólt, akkor kikaptak.

A rendszer általában felülírja az egyént, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a németek újra szenzációs győzelmet arassanak, de a spanyoloknál van annyi zseni, hogy ellensúlyozzák a gyenge pontokat.

A meccs tulajdonképpen a már említett Inter-Barca harmadik felvonása lesz, újabb emlékezetes vb-meccsre van kilátás.

Ha hozzászólna a cikkhez, itt teheti meg.