További Cikkek cikkek
Óvatos, visszafogott futballal kezdődött a Paraguay – Japán - nyolcaddöntő, mindkét csapat mélyen, a saját tizenhatosán védekezett, csak biztonsági megoldásokat választottak a játékosok.
A 20. percben alakult ki az első helyzet, Barrios jól fordult le az emberéről a tizenhatoson belül, de Villar jól zárta a szöget, nem tudta elpöckölni mellette a labdát. Szinte azonnal válaszolt Japán is, Macui találta telibe a lécet 25 méterről.
Folyamatos játék nem alakult ki, sok volt a pontatlanság és az alibi passz. Paraguay többet birtokolta ugyan a labdát, de jobbára tanácstalanul adogatták körbe a japán védelmet. A 28. percben mégis megszerezhették volna a vezetést, egy szöglet után Santa Cruz elé pattant a labda, de tiszta helyzetből két méterrel a bal kapufa mellé lőtt.
A félidő végén gyors japán kontra futott végig a pályán, Macui ment el a jobb oldalon, majd Hondának készítette le a labdát, aki 18 méterről alig tévesztette el a jobb alsó sarkot. Más nem történt, a vb talán leggyengébb félidejét láttuk.
A második játékrész sem hozott változást, sőt, talán még annyi sem történt, mint az elsőben. A 60. percben végre Morel sprintelt egyet a bal oldalon, jól tette középre a labdát, de Riveros fejesét védte Kavasima. Japán szögletből volt veszélyes, Tanaka fejelt a bal felső sarok mellé.
Paraguay esetleges ívelgetéssel próbálkozott, Japán lassú és körülményes kontrákat vezetett, de végig az érződött a csapatokon, hogy a tizenegyesrúgásokra koncentrálnak.
A hosszabbításban Paraguay volt kezdeményezőbb, rövidebb időszakokra benyomta Japánt, de egyetlen igazi gólhelyzetüket Valdez elrontotta.
A tizenegyeseknél egyik dél-amerikai játékos sem hibázott, Komano viszont a lécre lőtte büntetőjét.
Paraguay történetében először vb-negyeddöntős, a Spanyolország-Portugália győztesével találkozik.
Gerardo Martino, a paraguayi válogatott szövetségi kapitánya: "Nem igazán volt olyan a mérkőzés, amilyet a szurkolók vártak, de azért igyekeztünk tenni valamit a győzelemért, és akadtak jó periódusaink. A japánok azt játszották, amit szoktak, átengedték nekünk a kezdeményezést, és kontrákkal próbálkoztak. A tizenegyeseknél mi koncentráltunk jobban, de egyik csapatnak sincs miért szégyenkeznie, mindkettő mindent elkövetett a sikerért. Paraguaynak a negyeddöntőbe jutás történelmi jelentőségű, el tudom képzelni, ahogy otthon most ünnepelnek. Isten a mi oldalunkon állt, most már többet akarunk."
Okada Takesi, a japán válogatott szövetségi kapitánya: "Nincs miért sajnálkoznunk. A futballisták csodálatosak voltak, Japán büszke lehet rájuk. A búcsúért én vagyok a felelős. Nem tettem meg mindent annak érdekében, hogy lehetőséget teremtsek nekik a győzelem kiharcolására. Nehéz megmagyarázni, miért estünk ki. Csapatunk nem képes sok helyzetet kialakítani, de most még azt a keveset sem tudtuk gólra váltani. Mit tehettem volna többet? Talán jobban kellett volna sulykolnom a játékosaimba, hogy győzni kell. Ami a jövőmet illeti, nincs sok mondanivalóm, ha csak az nem, hogy úgy vélem, nem sok teendőm van már ebben a pozícióban."