Fejrúgás, törött orr a santiagói csatában

Chile nagyon készült az 1962-es világbajnokságra, a dél-amerikai ország sok pénzt szánt a torna szervezésére, jól is álltak, amikor 1960-ban a történetélem legerősebb földrengése sújtott le Valdiviára. A 9,5-ös erősségű földmozgás városokat pusztított el, a halálos áldozatok számát a mai napig nem tudják pontosan (egyes becslések szerint 6000 ember veszett oda).

Új helyszín kijelölésére az idő rövidsége miatt nem volt lehetőség, így a világbajnokságot megrendezték. A tornára a csapatokkal érkező újságírók megdöbbenve nézték a helyiek körülményeit, különösen két olasz, Antonio Ghirelli és Corrado Pizzinelli fogalmazott erősen a chilei állapotokat illetően.

A helyi média felkapta a két olasz írásait, a chilei emberek haragra gerjedtek. Romokban állt az ország, megrendezték a világbajnokságot, a külföldi újságírók ahelyett, hogy magasztalnák az erőfeszítéseiket, alpári körülményekről, bűzről és lepusztult szemétdombról írnak. A két olasz ellen hajtóvadászat indult, amikor egy argentin újságírót félholtra vertek egy bárban, mert összetévesztették egyikükkel, Ghirelli és Pizzinelli úgy érezték, itt az idő elhagyni Chilét.

Az olasz válogatott viszont nem menekülhetett, a 2. csoport második játéknapján le kellett játszaniuk a hazaiak elleni meccsüket, ami ráadásul igen fontos is volt az olaszoknak, hiszen vereséggel szinte biztosan nem juthattak tovább. 1962. június 2-án a santiagói Estadio Nacional 66 057 nézője nem csak győzelmet várt a chilei válogatottól, hanem Olaszország teljes megsemmisítését.

Az odamondogatás már az öltözőfolyosón megindult, az első brutális szabálytalanságra 12 mp-cet kellett várni, az első kiállításra pedig 8 percet: Giorgio Ferrini rúgta szét Honorino Landát. Az olasz játékos nem értett egyet az ítélettel, egyszerűen nem volt hajlandó lemenni a pályáról, a rendőröknek kellett lekísérniük.

Landa – ha már Ferrinin nem tudott bosszút állni – Altafinibe szállt bele durván, az angol játékvezető kezéből itt csúszott ki a mérkőzés: Ken Ashton semmit nem ítélt a chilei horrofaultja után. Az indulatok elszabadultak, futballpályán elképzelhetetlen jelenetek követték egymást, szinte minden labdaérintésre jutott egy szabálytalanság, még szerencsés volt, akit csak leköpött az ellenfél játékosa.

A 41. percben az olasz Mario David rúgott oda Leonel Sancheznek, aki felpattant, és balegyenessel válaszolt. A játékvezető semmit nem ítélt, Davidot kiszámolták, de a vonal mellett sikerült életet lehelni bele, bár talán jobb lett volna, ha nem engedik vissza a pályára.

David visszatért, és már csak egy dolog érdekelte: a következő alkalommal, amikor Sanchez közelébe került a labda, lendületet vett, és egy repülőrúgással fejbe rúgta a chileit. Az elképesztő szabálytanság már átlépte az angol bíró ingerküszöbét is, Davidot is kiállította, pedig még mindig csak az első félidőben jártunk.

A szünet után már a 7. percben a rendőröknek kellett rendet tenniük a pályán, de erősítést is kellett hívniuk, mert egyre több szurkoló érezte úgy, hogy szívesen beszállna a pályán folyó pofozkodásba. Sanchez, aki kihordta David repülőrúgását, egy újabb horoggal eltörte Humberto Maschio orrát, de maradhatott a pályán, majd Enzo Robotti keveredett állóharcba Jorge Toróval.

Chile végül két, hajrában szerzett góllal 2-0-ra verte Olaszországot egy olyan mérkőzésen, amelynek igen kevés köze volt a futballhoz. A rendőröknek még kétszer kellett teljes menetfelszerelésben a pályára vonulniuk, a lefújás után kibontakozó pofozkodás miatt az 58. percig tartó első félidő hosszát is sikerült felülmúlniuk a csapatoknak.

Olaszország a 0-2-vel kiesett, hiába verte az utolsó körben 3-0-ra Svájcot, Chile pedig története legnagyobb sikerét elérve bronzérmet szerzett. A Santiagói Csata után az angol játékvezető javaslatára vezette be a FIFA a sárga és piros lapokat.