Adorján, Adrián
4 °C
8 °C

Dél-Korea mindig szenvedéllyel játszik

2010.06.12. 10:27
Görögország pontrúgásaiban bízik, Dél-Korea a gyorsaságban és a csapategységben. 2004 Európa-bajnoka, a 2002-es vb-negyedik ellen harcol, de már mindkét csapat jelentősen változott. Az ázsiaiak hajszállal jobbnak látszanak.

Várhatóan a csoport második helyének megszerzése a tét a B csoport nyitómeccsén. Dél-Korea önbizalmat sugározva lép pályára a vb-k történetében még gólt sem szerző görögök ellen, de Otto Rehhagel taktikai felkészültségét óriási hiba lenne alábecsülni.

Több szempontból is érdekesnek tűnik a görög-dél-koreai meccs, hiszen mindkét csapat számára létkérdés a győzelem, és erre ma lesz a legnagyobb esélyük a csoportban. A csapatok elsődleges erénye ráadásul az ellenfél leggyengébb pontjával találkozik majd. Dél-Korea tempós, rövidpasszos játéka a görög védelem szilárdságát teszteli majd, míg Rehhagel a magassági fölényre és a beadásokra építhet, hiszen a koreai védelem pontrúgások után kapja a legtöbb gólt.

Egyik oldalon Li Csong Jongra, a Bolton Wanderers kreatív szélsőjére, és Pak Dzsi Szungra, a csapat motorjára érdemes figyelni, az ő teljesítményük meghatározó a csapatjáték szempontjából. Pörgős, labdatartásra épülő futballra számíthatunk tőlünk. Veretlenül jutottak ki a vb-re, de a felkészülés során kikaptak Fehéroroszországtól és a spanyoloktól is, bár azon a meccsen kimondottan jól teljesítettek.

A játékosok odaadására apellált Huh Jung Mu szövetségi kapitány is a mérkőzés előtt. „Ami a futballt illeti, ez lesz az utolsó fejezet az életemben, mindent bele fogunk adni, hogy jól szerepeljünk a vb-n.”

„A távol-keleti országok mindig is szenvedéllyel, igazi csapatként futballoznak, de mi sem fogunk csalódást okozni Görögországnak. A világ legjobbjai között játszhatunk, ez óriási dolog” – reagált Otto Rehhagel.

A görögök 2001 óta töretlenül bíznak Rehhagel pragmatikus védekező felfogásában, mindent a védekezésnek rendelnek alá. Az ő meccseiken kulcskérdés, hogy meg tudják-e szerezni a vezetést. Ha igen, akkor döntetlennél rosszabb eredményt nem szoktak elérni, viszont gyengék abban, hogy átvegyék a meccs irányítását.

Jorgosz Karagunisz, a Panathinaikosz veteránja a csapat szellemi vezére, a középpályán ő gyűjti be a labdákat, elsőrangúan passzol, meghatározza a görögök csapatjátékát. A gólszerzés elsősorban a vb-selejtezők gólkirályának, Gekasznak a feladata. Fejjel és lábbal is ügyes, erőszakos, de igazán csak a tizenhatoson belül veszélyes.

Vb-n még sosem találkoztak egymással, ötletességük miatt Dél-Korea egy hajszállal esélyesebbnek tűnik. Kivált, mert a gyengébbik Koreát, Északot, az egyik felkészülési meccsen nem tudta legyőzni Rehhagel csapata (2-2), és a betonvédelmet még nagyon nem találta meg, hiszen Paraguay is kettőt vágott nekik.(0-2)

Várható kezdőcsapatok:

Dél-Korea: W.-J. Lee (1) - D.-R. Cha (22), Y.-H. Cho (4), J.-S. Lee (14), Y.-P. Lee (12) - C.-Y. Lee (17), J.-W. Kim (8), S.-Y. Ki (16), J.-S. Park (7) - D.-G. Lee (20), C.-Y. Park (10)
Görögország: Tzorvas (12) - Papastathopoulos (19), Katsouranis (21), Kyrgiakos (16) - Vyntra (11), Tziolis (6), Karagounis (10), Torosidis (15) - Charisteas (9), Gekas (17), Samaras (7)