A döntő tétje: ki marad mégis örök lúzer?

Vasárnap este olyan történik Dél-Afrikában, amilyet még soha nem látott a világ. A vébé döntőjében a torna nyolcvanéves történetében először nem lesz ott a négy nagy, Argentína, Brazília, Németország és Olaszország közül egyik csapat sem. Helyettük két örök vesztes, a két döntőt is elbukó Hollandia, és az évtizedeken át közröhejként szolgáló spanyolok csaphatnak össze a végső győzelemért.

A torna eddigi négy hete alapján a spanyol-német elődöntőnek nem volt esélyese. A vébé előtt mindenki a spanyolokra fogadott volna, ám ők eddig szinte minden meccsükön bukdácsoltak, szokásos sokpasszos játékuk pedig folyamatosan akadozott. Ezzel szemben a németek az egész világot meglepték ezúttal nemcsak hatékony, hanem egyben nagyon látványos focijukkal, amellyel simán átgázoltak az argentinokon és az angolokon is.

Ehhez képest a szerdai elődöntő inkább a vébé előtti elvárásoknak felelt meg. A hét Barcelona-játékossal felálló spanyolok azt a focit játszották, ráadásul a vébén most először jól, amivel a katalánok is meg tudták hódítani a világot. A németek viszont, a nyolcad- és a negyeddöntőben bemutatott teljesítményükhöz képest egészen meglepően, meg sem próbáltak kezdeményezni. Amíg a 73. percben a spanyolok meg nem szerezték a vezetést, a németeknek mintha az egyetlen elképzelésük az lett volna, hogy addig várnak, amíg az ellenfél nem hibázik egyet. Erre a passzivitásra pedig végül csúnyán ráfáztak.

Hiába volt azonban a spanyolok játéka a legfontosabb meccsen a legjobb, még így is bőven elmaradt attól, amit például két éve az Eb-n be tudtak néha mutatni. Hiába volt a monotonitásig sokat náluk a labda, nagy helyzetük az első félidőben nem volt, és a másodikban is Kroos volt az, aki a legtisztább helyzetből lőhetett kapura. A jó utolsó passzok csak nem akartak jönni, középen Villa a hatalmas Friedrich és Mertesacker közt egyszer sem tudott igazán lyukra helyezkedni.

Del Bosque az elődöntőben végre meg merte lépni, amit már a fél ország hetek óta követelt tőle, és kihagyta a kezdőből a teljesen formán kívül lévő Torrest. A helyére kerülő Pedro talán csapata legjobbja volt, bár az is igaz, hogy a legbutább hibát is ő követte el a meccsen, amikor egy spanyol kontra végén nem a teljesen egyedül ácsorgó, közben Villa helyére beálló Torres elé gurította a labdát, hanem belebonyolódott saját cseleibe.

Focimeccsek után az egyik legfeleslegesebb vita arról szokott szólni, hogy a nyertes csapat volt-e jó, vagy a vesztes a rossz. Az biztos, hogy a spanyolok ma jobban játszottak, mint eddigi mérkőzéseiken. Az viszont eldönthetetlen, hogy mi okozta a németek bántó passzivitását. Ezek ellen a spanyolok ellen tényleg nem lehet mit csinálni? Végülis másnak sem sikerült. Nem tudtak felpörögni két eufórikus győzelem után harmadszorra is? Valójában nem is volt olyan nagy kunszt jól elverni a fejetlen argentinokat és a gyengécske angolokat? Eldönthetetlen.

Az viszont biztos, hogy a németeknek a második félidő közepére sikerült már annyira magukra húzniuk az egyre jobban játszó spanyolokat, hogy végül pont úgy sikerült gólt kapniuk, ahogy talán a legkevésbé számítottak rá. Egy baloldali szöglet után az előrerontó Puyolra nem jutott ember, a Barcelona kapitánya pedig védhetetlenül, gyönyörű mozdulattal fejelt a hálóba. Eddig minden bizonnyal a tavaly a Bernabeuban szerzett fejesgólja volt a kedvence, mostantól viszont valószínűleg már nem.

A németeknek nem maradt idejük reagálni, és sok elképzelésük sem volt a dologról. A sárga lapok miatt hiányzó Thomas Müllerrel talán jobbak lehettek volna, de a helyén játszó Trochowski sem volt rossz, és egy játékos amúgy is kevés lett volna a meccs megfordításához.

Nem valószínű, hogy ez a mérkőzés bekerül a vébétörténelem klasszikusai közé, bár sok szempontból különleges volt. Például mert mindösszesen 16 szabálytalanságot követtek el a csapatok, ami elképesztően alacsony szám ekkora tét mellett. Ez a remekül bíráskodó Kassai Viktornak is köszönhető, akinek egyetlen lapot kellett sem kellett kiosztania, olyan jól kézben tartotta a meccset. Magyar partjelzői háromszor rosszul ítéltek meg leshelyzeteket, de ezek közül egyik sem volt végzetes hiba.

A németeknek marad a bronzmeccs, amelynek talán inkább Uruguay az esélyese. A dél-amerikaiaknak legalábbis sokkal többet jelentene a harmadik hely, így nem lenne meglepő, ha ők küzdenének érte jobban.

A spanyoloknak vasárnap a hollandok ellen kell bizonyítaniuk, hogy a 2008-as Eb-győzelem nem pillanatnyi fellángolás volt, hanem ezen a válogatotton soha többé nem nevethet senki. Ha úgy játszanak, mint ma, elvileg bárkit meg kell tudniuk verni, de a döntőben ennél bonyolultabb lesz a képlet.

Ezen a vébén az igazi német focit éppen az örök rivális hollandok játszották. Csatáraik néhány villanása fontos volt, ám nem ez juttatta őket a döntőbe. Hanem tökéletes szervezettségük, amely Uruguay ellen is csak akkor bicsaklott meg, amikor már nem volt igazán tét. Nem véletlen, hogy mind a hat meccsüket megnyerték, és az is biztos, hogy a Sneijder-Robben páros simán képes lehet zavarba hozni a spanyoloknak néha az elődöntőben is bizonytalannak tűnő védelmét.

Egy furcsa, de sokszor élvezetes világbajnokság furcsa, de remélhetőleg élvezetes döntője lesz. Olyan, amilyet még senki sem látott.