A spanyoloknál ragadt rám a műesés

Vadócz Krisztián 2008 nyarán szerződött Spanyolországba, miután a válogatott megnyerte az Európa-bajnokságot. Előtte megfordult a francia Auxerre-ben – a Honvédból 2005-ben került a franciákhoz -, de miután nem fért be a csapatba, a skót Motherwell következett fél évre. Onnan vitte el a holland Nijmegen 2007-ben. Másfél évvel később került az Osasunához.

A 25 éves középpályás már nyolc gólt lőtt a spanyol ligában. Nem lett stabil kezdőjátékos, de ha játszik, akkor edzője, Antonio Camacho, a válogatott korábbi kapitánya a védekezés helyett egyre inkább a támadásoknál számít rá.

"Itt, Spanyolországban egyértelműen súlya, tekintélye van annak, aki a támadások szervezéséből veszi ki a részét" - mondja Vadócz.

Ez nem jelenti azt, hogy állandó kezdő lenne. Korábban már felvetette Camachónak, hogy el szeretne menni egy olyan csapatba, ahol rendszeresen játszhat. Edzője csak annyit mondott, eszébe ne jusson, mert itt van rá szükség. "Biztos, hogy számol velem. Annál is inkább, mert egyfajta elismerése a munkámnak, hogy most már nem azért állít be a csapatba, hogy mindenkibe belerúgva védekezzek, hanem a két csatár mögé tesz. ”

„Tudom, minden focista azt mondja, hogy többet szeretne játszani. Én itt arra jöttem rá, hogy kell egy nagy adag szerencse, hogy a kezdőben vagyok-e vagy a kispadon. Azt gondolom, a képességek alapján az Osasuna kilenc középpályásából a harmadik helyen állok, és leginkább az nyugtat meg, amikor például Walter Pandiani azt mondja nekem, hogy eljön az én időm, mert jó vagyok, jól passzolok, érzem a játékot. És persze azt is tudom, hogy mire vagyok képes, így semmiképp sem törhet le, ha kikerülök.

Tagja volt a két hete a Real Madridot legyőző csapatnak, a félidőben állt be. „A Real Madrid ellen jól játszottam, a következő fordulóban, a Mallorca ellen inkább úgy mondanám, hogy én is ott voltam a csapatban egy félórára” – értékelt Vadócz, aki csapatával most baszk rangadót játszik, San Sebastianba mennek, a Real Sociedadhoz. A helyi újságok a Mallorca ellen is sokkal jobbnak ítélték a teljesítményét, mint Sorianóét, akit váltott.

Edzőjét így értékelte: "vehemens tréner, igencsak kiereszti a hangját az öltözőben, ha nem tetszik neki valami. Tapasztalt edző, ha megyünk valahová, mindig vele foglalkozik a sajtó, hiszen hatszáz meccset játszott a Realban, egy igazi ikon. Szakértelme szembetűnő, és biztosan feljebb lépünk vele a 14. helynél. Öt csapatnak is 22 pontja van, ha a Mallorcát vertük volna, máris két hellyel előbb vagyunk."

Vadócz úgy érzi, ennél jobb helyre nem kerülhetett volna. Az Osasunának nincsenek anyagi gondjai, jó közegben él, a technikás futball pedig fekszik neki: Skóciára ez nem feltétlenül volt igaz, ott egy középpályás már majdhogynem gipszbe teheti a nyakát, annyit néz felfelé, a védők ugyanis átrúgják a középpálya felett a labdát.

Spanyolországban edzenek a legkevesebbet

„Ez a negyedik ország, amelyikben megfordultam, és azt gondolom, itt edzünk a legkevesebbet. Persze van egy gyilkos alapozás, amikor keményen futunk a szezon előtt, de utána szinte észre sem vesszük a fáradtságot, mert a labdás edzéseken magától értetődően folyik a labda, nem kell arra figyelni, hogy úristen, most hogyan fogom átvenni, hanem egyszerűen alkalmazkodom az itteni stílushoz. Itt tényleg az a lényeg, hogy a labda fusson. Nyilván megvan ehhez a sebesség, de otthon sokkal többet edzettünk fizikálisan, az intenzitásról sem gondolom, hogy itt annyira megterhelő lenne, egyszerűen nem vesszük észre.”

Úgy gondolja, hogy ezt a stílust felvette, mindenképpen előnyére fejlődött, ám arról is beszél, hogy a színészkedés villámgyorsan átragadt rá.

„Nem hittem a szememnek, hogy ez én vagyok. Skóciában megszoktam, hogy az utolsó pillanatig megyünk, törünk előre, hajtunk, amíg földre nem kerülünk. Itt meg azon vettem észre magam, hogy néha én is elterülök, pontosan úgy, ahogy a társaim egy klasszikus, igényes műesésnél. A közeg e téren is elég ragadós.”

Vadócz nem sajnálja, hogy elsőre, nagyon fiatalon egy komoly csapathoz ment, mert őt hátráltatja, ha mások a céljai, mint azoknak, akik körülveszik őt.

„Nekem akkor már ki kellett szakadnom a magyar bajnokságból, mert volt előttem egy áhított cél. Akinek gyereke volt, annak a családja eltartása a célja, nekem pedig a karrier. Ez így természetes. Szerencsés ember vagyok, mert vannak olyanok, mint például a BL-elődöntős Pandiani, akit akkor a tévében láttam, most meg egy csapatban vagyok vele. Tudom, hogy állandó vita otthon, mikor és hová menjenek a fiatal magyar játékosok. Én nem bántam meg, hogy korán elmentem, mert mindenhol csak azt éreztem, hogy több és értékesebb lettem. Így is van még bőven hová fejlődnöm, mert egyszer szeretném az Osasunát is kinőni.”

Úgy véli, következő lépcső az Atletico Madrid lehetne, ott tudna kiteljesedni igazán. „Azt a szintet meg tudnám ugrani” – jelentette ki.

Vadócz szokta figyelni a netes kritikáit, még ha nem is ért feltétlenül egyet velük. „Amikor bevallottam, hogy annál a nagy gólnál, amit a Zaragozának lőttem jó harmincról, becsuktam a szemem, kaptam a drukkerektől. Pedig ez az igazság, belerúgtam, éreztem, hogy jó lesz, de egy pillanatra lehunytam a szemem. Mégsem ez a lövés kísért, hanem az, amikor Victor Valdezzel állok szemben a Nou Campban. Ellőttem a hosszúra a labdát, de odaért a világ egyik legjobb kapusa. Ha korábban ebben a ritmusban edződtem volna, talán bemegy, talán más megoldást választok. Így viszont az maradt meg bennem, hogy kiszedte a jobb felsőből. A Barcának így nem lőttem gólt, a Real Madridnak viszont igen.”