További Futball cikkek
- A végén jött a dráma, kétgólos hátrányból fordítva nyerte az AC Milan a Szuperkupát
- Tükörsima győzelemmel jutott tovább a Real Madrid a Spanyol Kupában
- Rivális klubtól érkezhet Gulácsi Péter és Willi Orbán új csapattársa
- Hivatalossá vált, hogy Kecskeméten folytatja a Fradi magyar válogatott labdarúgója
- Hatalmas fizetéssel marasztalná távozófélben lévő sztárját a Liverpool
Bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé a Barcelona, kedden az első meccs 2-1-es veresége után 3-1-re verte az Arsenalt a visszavágón.
A Barca az első perctől irányított, a labdabirtoklás 70-30 százalék volt végig. A 45. percig kialakított néhány helyzetet, de az áttörés csak a szünet előtti ötperces hosszabbításban sikerült. A londoniak kapusát, Szcesznyt még a 20. percben kellett lecserélni, mert rosszul fogott labdát, és kificamodhatott az ujja, ezért, és egy van Persie-s kakaskodás miatt tett rá ilyen sokat Massimo Busacca játékvezető.
A holland a Barca-védőkkel dulakodott, majd ütésért sárgát kapott a katalán térfélen. Az Arsenal ekkor - először - kitámadott, az addig tűrhetően záró védelem fellazult, és csodás gólt lőtt az Iniesta-Messi-kettős.
Iniesta tette az argentin lábára a labdát az ötöshöz közel, az aranylabdás pimaszul átpörgette azt a kivetődő Almunia kapuson, majd négy méterről a hálóba bombázott.
Van Persie-nek az első félidőben volt egy taposása is, amit Busacca vagy nem vett észre, vagy nem büntetett, tudni lehetett, hogy bármi negatívat tesz, abból piros lesz.
Az Arsenal továbbra sem volt meccsben, de az 53. percben egyenlített: Nasri szögletét Busquets érthetetlen okból a saját hálójába fejelte.
Újra a londoniak álltak továbbjutásra, de három perccel később van Persie sípszó után rúgott kapura, és Busacca kiosztotta neki a második sárgát meg a pirosat.
Tíz ember végképp nem jelentett akadályt a Barcelonának, de Messiék még a legnagyobb ziccereket is kihagyták, David Villa hibázott legtöbbet.
A 69. percben aztán Xavi került egy az egybe Almuniával, valószínűleg ő is rontott volna, de a visszaérő Diaby lábán megpattant a labda, és bement. Az addig remekül védő kapus nem foghatta.
Két perc sem telt el, újabb remek támadás végén Pedro tört be a tizenhatosra, de Koscielny kitette a lábát, buktatta. Annyira egyértelmű volt a tizenegyes, hogy a középhátvéd nem is reklamált. Messi lezseren gurított a bal alsóba, 3-1-gyel csapata már továbbjutásra állt.
A maradék jó 20 percben a Barca még 3-4 gólt lőhetett volna, deAlves, Messi és a csere Afellay folytatta a ziccerkihagyást. Az Arsenal így az utolsó pillanatokig versenyben maradt, egy góllal továbbment volna. Ezt viszont nem sikerült megszereznie, mert hogy meg sem kísérelte eltalálni a kaput: 19:0 lett a lövések aránya a Barcelonának, az angolok egyetlen próbálkozása Busuets öngólfejese volt.
A rontások miatt a Barca az utolsó percig izgulhatott, még ha reálisan négy-öt góllal - legalább - jobb is az Arsenalnál hazai pályán. Úgy tűnt, Fabregasék 3-1-nél feladták, a labdát pillanatokra sem sikerült megtartaniuk.
A Barcelona elsőként, 4-3-as összesítéssel jutott a BL-negyeddöntőbe, ahol akár a Romát 3-0-ra verő Sahtarral is találkozhat.
A donyeckiek idegenben is nyertek, 3-2-re, kedden is vezettek Hübschmann szép és szerencsés sarkazásával.
Borriello büntetőből egyenlíthetett volna, de kihagyta, majd Willian csodás, Eduardo szemfüles gólt rúgott a 6-2-es összesítéshez. A brazilokkal nagyon megerősített klub történetében először a BL-nyolcban.
BL, nyolcaddöntő, visszavágók:
FC Barcelona (spanyol)-Arsenal (angol) 3-1 (1-0)
g: Messi (45+3., 71., a másodikat 11-esből), Xavi (69.), illetve Busquets (53., öngól)
kiállítva: van Persie (56., Arsenal)
Továbbjutott: a Barcelona, 4-3 összesítéssel
Sahtar Donyeck (ukrán)-AS Roma (olasz) 3-0 (1-0)
g: Hübschman (18.), Willian (58.), Eduardo (87.)
kiállítva: Mexes (41., AS Roma)
Továbbjutott: a Sahtar Donyeck, kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel