Egyre messzebb az aranytól a PSV
A találkozót gyászszünet előzte meg, a jelenlévők a pénteken elhunyt Wiel Coerverre emlékeztek, aki a rotterdamiak legendás edzője volt, 1974-ben UEFA-kupát nyert vele a Feyenoord, 86 éves korában hunyt el.
Majdnem félórát kellett várni, hogy először említsék Dzsudzsák Balázs nevét, aki egy nagyszerű passz után az oldalhálóba bombázott. Három perc múlva viszont az addig sokkal jobban játszó Feyenoord szerzett vezetést. Dzsudzsák ez után két lövéssel is veszélyeztetett, de Mulder biztosan fogta a magyar középpályás próbálkozásait.
A második félidő elején aztán gyorsan eldőlt minden. A PSV-s Engelaar rácsúszott ellenfele lábára, amiért egyből pirosat kapott. Majd a csereként beálló Toivonen még egyenlített, de három perccel később a hazaiak középpályása, Wijnaldum újra betalált, majd a negyedóra múlva eredményes Castaignos góljával minden eldőlt.
Az sem jött össze, hogy egyszerre két magyart lássunk a pályán. A 87. percben állt be a Feyenoordnál Simon Krisztián, éppen akkor, amikor a másik oldalon a most gyengébben futballozó Dzsudzsákot lecserélték.
Nem elég a PSV bajának, hogy a Twente nyert, de az Ajax is legyőzte az Excelsiort, ezzel az amszterdamiak is megelőzték a PSV-t, amely így két fordulóval a vége előtt már csak a harmadik helyen áll. Ha a klub idén is lemarad a BL-ről nemcsak edzőjétől, de több értékétől is kénytelen lesz megválni.
Eredmények
Ajax-Excelsior 4-1 (Ebecilio 13., 79., Eriksen 71., S. de Jong 90., ill. Bovenberg 55.)
Utrecht-Vitesse 4-2 (Jaszuda 51. öngól, Mertens 52., Strootman 60., Demouge 73., ill. Kashia 53., Tighadouini 85.)
Feyenoord-PSV 3-1 (Wijnaldum 27., 63., Castaignos 79., ill. Toivonen 60.)
Groningen-NEC Nijmegen 3-1
Az élmezőny állása: 1. Twente 68, 2. Ajax 67, 3. PSV 65.