Ennél még egy vébén is jobb a foci

390 percen át gyűrte egymást a Real Madrid és a Barcelona, párviadalukból azonban semmi meglepő vagy újszerű nem derült ki. Azt már az 1-1-es bajnoki meccs előtt is tudtuk, hogy a spanyol bajnokság a Barcelonáé. A Copa del Rey döntőjéről mindenki sejtette, hogy ott lesz a legtöbb esélye a Madridnak, mint ahogy az is valószínű volt, hogy a kétmeccses BL-elődöntőből a Barcelona jut tovább. Azt is tudtuk előtte, hogy ma a Barcelona a jobb csapat, hogy Messi a világ legjobb játékosa, és hogy az évek óta tartó szakmai válságban szenvedő Madrid talán soha nem volt ilyen mélyen történelme során.

Ha nem lett volna olyan undorító a körítése, az alacsony színvonalú meccsek ellenére is lehetett volna élvezni a négy felvonást, mert íve azért volt a drámának. Ahogy az első meccs után a Real Madrid meggyőzte magát, hogy igenis meg tudja verni a Barcelonát, és a második meccsen végre is hajtotta a feladatot. Ahogy a harmadik mérkőzésre viszont a Barcelona kapta magát össze Guardiola vezetésével, és minden eszközt bevetve nyert a Bernabeuban. És végül ahogy a negyedik meccsen a végre otthon játszó Barcelona magabiztosan ráült az eredményre, de annyira, hogy Cristiano Ronaldo madridi pályafutása során először még kapura lövésig sem jutott.

Ezeknek az apró részleteknek azonban nehéz örülni egy ilyen, a pályán és azon kívül egyaránt gusztustalan részletekkel tarkított mérkőzéssorozat után. Amelyből gyakorlatilag minden szereplő rosszul jön ki, és még olyan csapatok is érezni fogják negatív hatását, amelyek a pályán sem voltak. A vesztesek felsorolása következik.

1. vesztes: A foci

A világ három legjobb csapata közül (igen, a Manchester United a harmadik) kettő csapott most össze négyszer egymás után. A látottak alapján pedig joggal lehet elkeseredni. Ennyire képesek ezek a pályán? Elkerülhetetlen, hogy a meccsnek ne legyen vége, amikor a bíró lefújja, hanem a sajtótájékoztatókon, a szervilis sportlapokban, a klubok honlapjain folytatódjon a méltatlan küzdelem? Tényleg nincs semmiféle felsőbb hatalom, az UEFA, a FIFA, a BL szponzorai, amely megálljt tudna parancsolni?

Ez a négy meccs azt is világosan megmutatta, hogy ezt a méltatlan produkciót a sport irányító szervezeteinek is köszönhetjük. A színészkedést már rég meg lehetett volna szüntetni néhány egyszerű döntéssel. Egyfelől ha a meccsek után eltiltanák a nyilvánvalóan szimuláló játékosokat, másfelől ha a földön fetrengőket “saját egészségük érdekében” mondjuk 15 percre kötelező lenne kivonni a játékból. Mindjárt jobban meggondolná Sergio Busquets, hogy az arcához kap-e, ha csak a mellkasát legyintették meg.

Hogy egy játékos mindent bevet, az még megérthető. Neki ez a dolga. De hogy akinek az lenne, hogy a lehető leginkább nézőbaráttá, szórakoztatóvá és szánalmas jelenetektől mentessé tegye a sportot, nem csinál semmit, az megbocsájthatatlan. Amíg az UEFA és a FIFA nem lépnek, foci helyett egyre gyakrabban leszünk kénytelenek ilyen szánalmas jeleneteket nézni a tévében.

2. vesztes: A spanyol foci

A spanyol foci, válogatott- és klubszinten egyaránt soha nem volt olyan magasan jegyezve, mint 2011-ben. Európa- és világbajnokként, két ilyen sztárokat felvonultató klubcsapattal ez nem is meglepő. Ez a 390 perc viszont egészen silány reklám volt, amely csak megerősítette a latin focival egyébként sem szimpatizálókat abban, hogy ami Münchentől délre a világ focipályáin folyik, azt csak kézbe temetett arccal lehet nézni.

Az európai futballban egyébként is körforgásban váltakozik a domináns szerep. Volt, hogy az angolok taroltak, később az olaszok, most pedig leginkább a spanyolok. Így várható, hogy a hazai bajnokságból – játéktudásnak és a hihetetlenül igazságtalanul elsosztott tévés bevételeknek köszönhetően – kiemelkedő két csapat sikerszériája előbb-utóbb véget fog érni. Ezután a négy meccs után mindenkinek elege van egy kicsit a spanyol fociból – nem csak a világnak, de maguknak a spanyoloknak is. Az is lehet, hogy ez a teljesen meddőnek bizonyuló, csúcspontnak szánt párviadal volt a fordulópont, ahonnan kezdődik a lejtmenet. A németek úgyis nagyon feljövőben vannak, bármi megtörténhet.

3. vesztes: A spanyol válogatott

A keddi negyedik meccs előtt a mindig megfontolt és bölcs Vicente del Bosque szövetségi kapitány nem bírta tovább, és kénytelen volt elmondani a véleményét. Azt, hogy ő bízik mindkét csapat játékosainak a professzionalizmusában, de ha bárki magával viszi a válogatottba a most felgyülemlett sérelmeit, az könnyen a kereten kívül találhatja magát.

A most egymást megtaposó, nyaknál fogva lökdöső, a pályán és azon kívül mindennek elmondó játékosok kevesebb, mint egy éve életük legnagyobb sikerét közösen érték el  Dél-Afrikában. Casillas és Sergio Busquets, Sergio Ramos és Pedro, Xabi Alonso és Piqué akkor összeölelkezve ünnepeltek, függetlenül attól, hogy egyébként a két engesztelhetetlen riválist erősítik. Most Spanyolországban sokan attól félnek, hogy ez a csapategység, amely a tapasztalatok szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy egy nemzeti válogatott egy nagy tornán jól teljesítsen, örökre megbomlott.

Hogy ez valóban így van-e, majd a 2012-es Eb-n kiderül. Mindenesetre del Bosque nem szólalt volna meg, ha nem érezné a veszélyt. Ha még csak a pályán lett volna balhé, azt könnyebb lenne feldolgozni, de itt nagyon csúnya üzengetések mentek a sajtóban is, hogy a katalán Piqué kinevette Spanyolországot, Busquets meg egyenesen rasszista, a Madrid játékosai aljas hazudozók és gyilkosok. Ha az ukrán-lengyel Eb-n a spanyol válogatott nem szerepel jól, az újságírók egészen biztosan elő fogják szedni azt az érvet is, hogy ezen a négy meccsen lett oda minden idők legjobb spanyol válogatottja.

4. vesztes: Real Madrid

A XX. század legeredményesebb klubja évek óta történelme legsúlyosabb válságát éli. Folyamatos edző- és elnökcserék, átjáróház keret, az utóbbi három szezonban pedig mindössze az idei Copa del Reyt tudják felmutatni, aminek már az elnyerésekor sem örültek olyan nagyon, így utólag pedig még annyira sem. Tíz éve nem jutottak el a BL döntőjébe, pedig a Real Madrid drukkerei a mai napig magukénak tekintik az összesen kilencszer elnyert trófeát. Mindennek a tetejébe pedig minden idők legjobb Barcelonájával kell szembenézniük, aminek sokszor nemcsak szimpla vereség, hanem megalázó vereség az eredménye.

Ez a négy meccs azonban még mélyebbre ásta a Madrid sírját. Florentino Pérez elnök másodszorra vezeti a klubot, és idén 19-re lapot húzva utolsó megoldásként leszerződtette a kispadra José Mourinhót, hogy végre megtörje a Barcelona uralmát, és a csapattal újra címeket nyerjen. Ez nemcsak nem sikerült, hanem közben a Madrid a portugál edző vezetésével mind a pályán, mind azon kívül olyan kínos produkciót mutatott be, hogy az egyszerűen szégyen egy nagy csapatnak.

Viszont az is lehet, hogy ez a négy meccs végleg bebizonyította, a Madrid most nem nagy csapat, hiszen a Barcelona mögött olyan kisebbségi komplexusba csúsztak bele, ami évtizedeken át inkább a katalánokat jellemezte. A negyedik meccs előtt írt cikkében Johan Cruyff vázolta a helyzetet a legvilágosabban. “Amikor 1988-ban Barcelonába mentem edzőnek, mindenki csak siránkozni tudott. A bírókat, a spanyol szövetséget, a Real Madridot, mindenkit hibáztattak, csak magukat soha. Aztán éveken át dolgoztunk, és végül meg tudtuk verni őket. Ezzel a kerettel valahogy Mourinhónak is meg kellene tudnia verni a Barcelonát.”

A Barcelona mostani sikerei 20 éve éppen Cruyffal kezdődtek, és az azóta többé-kevésbé töretlen játékfilozófiának és utánpótlás-nevelésnek köszönhetőek. Ha az egyébként elsőrangú edző sem tudta ezt egy szezon alatt megtörni, akkor valószínű, hogy senki sem tudja. A Real Madrid előtt így most két út áll. Vagy az áldozati bárány folyamatos eljátszása, vagy néhány év csend és tudatos építkezés után küzdelem újult erővel a spanyol és az európai trón visszaszerzéséért.

5. vesztes: José Mourinho

Az már az első meccs előtt is világos volt, hogy itt személyesen a legtöbbet a portugál edző nyerhet vagy veszíthet. Címeket nyerni szerződtették Madridba, és cím alatt nem a Copa del Reyt értették. Mourinho eddig mentegethette csapatai kevéssé látványos fociját utólag azzal, hogy mindig nyer, mostantól azonban ennek vége.

Különösen a BL-elődöntő első meccse volt szánalmas. A világ legtöbb pénzért összevásárolt kerete nem állhat be otthon 0:0-ra spekulálni és rugdalózni, aztán pedig nem lehet mártírként az UEFA, az UNICEF és a jóisten összeesküvésére kenni a bukást. A Barcelona játékosainak is voltak csúnya megmozdulásai, az azonban nem kétséges, hogy Mourinho volt az, aki már a legelső meccs előtt úgy felforrósította a hangulatot, majd tartotta is azt szinten három héten át, hogy ilyen körülmények közt lehetetlen volt színvonalas focimeccseket játszani.

Nem véletlen, hogy Mourinhóra egészen példátlanul támadtak rá európai kollégái. Wenger, Hitzfeld, Hiddink és Morten Olsen mind elmondták, hogy sem a portugált, mint embert, sem csapatai játékát nem bírják elviselni. A világ legjobban fizetett, a legdrágább keretét irányító edzője ilyen viselkedést sem a pályán, sem azon kívül nem engedhet meg magának. Vesztesként meg pláne nem.

6. vesztes: FC Barcelona

Május 28-án a Wembleyben a Barcelona minden bizonnyal azzal a Manchester Uniteddel vívja majd a BL-döntőt, amely pillanatnyilag talán jobb formában van a katalánoknál, ráadásul szinte hazai pályán játszhat. Ha Pep Guardiola csapata nem nyeri meg azt a döntőt, akkor mi haszna volt ebből a négy meccsből? A bajnokság már előtte is megvolt, a Copa del Reyt elvesztették, BL-ezüstéremnek meg senki nem tud örülni.

Viszont a világ kétségtelenül legjobb csapatának renoméján csúnya foltokat ejtett ez a négy meccs. Lehet azzal jönni, hogy Mourinho hisztijei és Pepe kegyetlen belépői után nem lehetett már normálisan játszani, és aljas módszerek ellen csak aljas módszerekkel lehet küzdeni, csak hát ez elég gyenge érv. Busquetsnek és Pedrónak egyáltalán nem volt kötelező szimulálva fetrengeni, Piquét senki nem kényszerítette arra, hogy minden lökdösődésben vezető szerepet vállaljon. A világ közvéleményében joggal nem Messi csodálatos szólógólja vagy Pedro sok szempontból még szebb találata (Valdés lábbal indít, Alves területet csinál, Iniesta meglátja a lyukat, Pedro kivégez) marad meg, hanem ez a felesleges hiszti. Ha a Manchester nyeri a döntőt, akkor pedig ezek a hangok csak erősödni fognak.

Ráadásul az is nyilvánvaló, hogy a Barcelona ezen a négy meccsen inkább csak az ellenfél megijesztésére használta hírnevét, mint a világ legjobb csapata, viszont olyan nagyon sokat nem mutatott belőle. Igen, labdát így tartani talán soha, egyetlen csapat nem tudott, még az 1970-es brazil válogatott sem, azonban a fociban nem az nyer, aki 80 százalékos labdabirtoklást tud felmutatni. Hanem aki az andalító passzokból felgyorsítva villámgyorsan helyzeteket dolgoz ki, majd értékesíti is azokat. Meddő passzolgatással is lehet meccset nyerni, csak egy kis szerencse kell hozzá. A Barcelonának pedig most a szerencsére is szüksége volt az összesített diadalhoz - pedig egy “világ legjobb csapata” e nélkül is köteles lenne simán megverni bárkit.

Fellélegezni pedig eszébe se jusson senkinek. A 2011/12-es szezont a spanyol szuperkupa két meccse fogja nyitni, amelyet ismét ez a két csapat vív majd. Augusztus legvégén jön majd megint a gyilkos Pepe, a színész Busquets és az egyszerűen elviselhetetlen Mourinho. Soha nem lesz ennek vége.