Részem van a Dortmund bajnoki címében
A magyar válogatott középpályása két és fél év után idén januárban Dortmundból Stuttgartba igazolt, szakértők szerint nem utolsósorban az ő játékának, góljainak és gólpasszainak köszönhető, hogy a csapat a kiesést jelentő 17. helyről a szezon végére a 11.-re jött fel.
Hajnal nagyon örül, hogy sikerült kivívni a bennmaradást. „Februárban még teljesen más volt a helyzet, nagyon nehéz feladat előtt álltunk, de tavasszal Bruno Labbadia edző irányításával nagyon jó csapattá kovácsolódtunk össze”.
A Stuttgart szinte hétről hétre erősebbé vált, és kiváló sorozatot produkált. „Örülök, hogy ebből aktívan ki tudtam venni a részemet”. A középpályás úgy vélekedett: mindenképp jó döntés volt, hogy télen átigazolt. Mivel új csapata a bent maradt, a Dortmunddal létrejött szerződés értelmében még két évig mindenképp a Stuttgarté marad.
Hajnal a tavaszi szezonban 11-szer játszott, három gólt szerzett, négy gólpasszt adott. „Tovább javulhatok, tovább fejlődhetek, úgyhogy nagy örömmel várom az elkövetkező két évet”.
Gyönyörű sikerként értékelte, hogy volt csapata már megnyerte a bajnokságot, Jürgen Klopp edző csapata mindvégig kimagasló teljesítményt nyújtott, a bajnoki címet minden szempontból megérdemelte. „Igaz, hogy a Dortmundban eltöltött utolsó fél év nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de úgy érzem, én is részt vettem abban a munkában, amely a bajnoki címig vezetett”.
Állandó volt a kapcsolata korábbi edzőjével, kölcsönösen gratuláltak egymásnak, de most a legfontosabb az, hogy a Stuttgarttal jól szerepeljen a hétvégén Münchenben a Bayern ellen. Utána Stuttgartban lesz egy szezonzáró ünnepség, így nem biztos, hogy Dortmundba eljut.
A német bajnokság vége után pihenésről még nem lehet szó, emlékeztetett Hajnal, utalva arra, hogy júniusban a magyar válogatottal két mérkőzés következik, Luxemburg, majd San Marino ellen.