Egy japán ejtette ki az MTK-t
További Futball cikkek
- Napokon belül meneszthetik a Ferencváros Európa-liga-riválisának vezetőedzőjét
- A Diósgyőr megszenvedett Kazincbarcikán, hosszabbítás után jutott tovább a Magyar Kupában
- Balogh Botondék 2–0-s vezetésről kaptak ki az olasz élvonalban
- Az UEFA burkolt fenyegetést küldött a futballreformokat tervező Angliának
- Meghalt Juhász István, a Ferencváros legendája
Az 1888-ban alapított MTK az elmúlt 12 fordulóban csak a már biztos kieső Szolnokot és most a Pápát tudta legyőzni, így nem meglepő a korábban 23-szoros magyar bajnok és 12-szeres kupagyőztes bukása.
A kieséstől fenyegetett csapat mindent megtett, hogy vezetést szerezzen és ez sikerült. A hazaiak kapura veszélytelenek voltak az első félidőben. A második játékrészben az MTK egy szép támadás után eldöntötte a három pont sorsát.
Az MTK az 1980–1981-es idény után esett ki először, 1994–1995-ben is búcsúzott az élvonaltól. Mindkétszer egyből visszajutott.
A kupadöntőre készülő Kecskemét otthonában a Siófok motiváltabban harcolt a pontokért. A mérkőzés elején köszöntötték a 35. születésnapját ünneplő Tököli Attilát. A KTE öt saját nevelésű játékosa kapott helyet a kezdőcsapatban, majd a második félidőben Máté és Sánta beállítása után már hétre nőtt a pályán lévő kecskeméti fiatalok száma. Ennek ellenére a Siófoknak minden erejére szüksége volt, hogy a jól játszó, de még rutintalan fiatalok ellen megszerezzék a biztos bentmaradást jelentő győzelmet.
Az utolsó, és a már biztosan kieső Szolnok győzött Kaposváron. A hazaiak ezzel szinte reménytelen helyzetbe kerültek a harmadik, Európa Liga-selejtezőt garantáló hellyel kapcsolatban. Az alacsony színvonalú első játékrészben mindkét csapat lehetőségei kimaradtak. A második félidő elején nagyobb sebességre kapcsolt és átvette az irányítást a Kaposvár, de helyzeteit elhibázta, a Szolnok viszont egyetlen kínálkozó lehetőségét kihasználta.
Monicomp Liga, 29. forduló
Lombard Pápa–MTK Budapest 0-2 (0-1)
Pápa, 1500 néző, V: Kassai
Gólszerzők: Tischler (30.), Pátkai (77.)
Sárga lap: Rebryk (53.), Maric (79.), illetve Vukadinovic (45.)
Pápa: Szűcs L. - Tóth G., Dlusztus, Supic, Németh M. (Rajnay 11.) - Gyömbér (Takács P. 19.), Quintero (Bali 66.), Bárányos, Rebryk - Maric, Szabó Zs.
MTK: Hegedűs - Hajdú, Szekeres, Kálnoki Kis, Vukadinovic - Pál, Kanta, Gál, Frank (Ladányi 56.) - Pátkai, Tischler (Eppel 76.)
Kaposvári Rákóczi–Szolnoki MÁV FC 0-1 (0-0)
Kaposvár, 2500 néző, V: Gaál
Gólszerző: Tchami (67.)
Sárga lap: Okuka (64.), illetve Némedi (43.), Jokic (83.)
Kaposvár: Kovács Z. - Okuka, Bank, Zsók, Korhut - Pavlovic, Balázs, Pedro (Böle 82.), Farkas Z. (Oláh a szünetben), Jawad (Peric a szünetben) - Grumic
Szolnok: Melnicenko - Szalai, Máté, Milicic (Jokic 68.), Vukomanovic - Tchami (Fitos 79.), Búrány, Némedi, Balogh P. - Gosic (Durovic 86.), Zsolnai
Kecskeméti TE-ERECO–Siófok 2-3 (1-2)
Kecskemét, 2500 néző, v.: Solymosi
Gólszerzők: Bori (17., 11-esből), Bertus (53.) illetve Homma (10., 39., 58.)
Sárga lap: Patvaros (9.)
Kecskemét: Antal - Koszó, Urbán, Preklet, Farkas (Sánta 65.) - Bori (Máté a szünetben), Patvaros, Bertus - Farkas, Tököli (Litsingi a szünetben), Dosso
Siófok: Molnár - Mogyorósi, Fehér, Márton, Novák - Csordás (Henry 87.), Tusori, Melczer, Ludánszki (Horváth 84.) - Homma, Délczeg.
Az állás
1. Videoton FC 29 18 7 4 59-28 61 pont - már bajnok (BL-selejtező)
2. Paksi FC 29 16 5 8 50-35 53 - EL-selejtező
3. Ferencváros 28 14 4 10 46-42 46
4. DVSC-TEVA 29 12 10 7 52-41 46
5. ZTE FC 29 13 6 10 48-46 45
6. Kaposvári Rákóczi 29 13 4 12 41-40 43
7. Újpest FC 29 12 6 11 49-38 42
8. Vasas 29 11 6 12 33-45 39
9. Győri ETO 29 9 11 9 38-35 38
10. Szombathelyi Haladás 28 10 7 11 39-34 37
11. Budapest Honvéd 29 10 7 12 33-38 37
12. Kecskeméti TE-ERECO 29 11 2 16 50-55 35
13. Lombard FC Pápa 29 10 5 14 39-49 35
14. BFC Siófok 29 8 10 11 28-38 34
15. MTK Budapest 29 8 6 15 32-45 30 - már kiesett
16. Szolnoki MÁV 29 5 6 18 25-53 21 - már kiesett