McCabe helyett kéne egy Abramovics
További Futball cikkek
- Bombaigazolást jelentettek be Debrecenben
- Meglepő helyről pótolnák a Liverpoolnál Mohamed Szalahot
- A Barca csodagyereke az új szezon első három hónapjáról is lemaradhat
- A Fradi egyik ellenfele már Ekl-döntős, a kiejtője pedig ma csatlakozhat hozzá
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
A Sheffield United sosem tartozott az angol labdarúgás meghatározó csapatai közé, egyetlen bajnoki címét 1898-ban szerezte, FA-kupát négyszer nyert, de a legutóbbit 1925-ben. Kevin McCabe egész életében a klub szurkolója, majd támogatója volt, 2000-ben pedig főrészvényese lett. Merész álmokat szövögetett, a világ több pontján klubokat vásárolt, vagy támogatott. Az ismert, mi lett ennek a vége az Üllői úton, de mi történt a Bramall Lane-en? Hogyan jutott el a Sheffield United a Premier League-től a harmadosztályig?
Sheffield, Csengdu, Ferencváros
A Sheffield Unitedet 1889-ben alapították, 1893-tól 1934-ig az akkor Division One-nak nevezett első osztály tagja volt. Utána ingázott a két liga között, míg 1979-ben a harmad-, 1981-ben a negyedosztályba zuhant vissza.
McCabe 1964-től ingatlanfejlesztéssel foglalkozott, 1980-ban alapította a Scarborough-csoportot, 2000-től lett a klub fő részvényese. Kezdetben ez remek befektetésnek tűnt.
A futballklub és McCabe cége közös vállalatot hozott létre, United Scarborough néven. A megszerzett jogokkal élve rövidesen - két ingatlan értékesítéséből - 1,6 millió fontot keresett. Közben az SU 2006-ban feljutott a Premier League-be, amely újabb bevételt hozott, a PL nyereségének elosztásából 13 millió font esett a Sheffield Unitedre.
McCabe ekkor vásárolt 90 százalékos részesedést az akkor még másodosztályú Csengdu Five Bullban, a kínai klub nevét Csengdu Blades-re – saját csapata becenevére – változtatta. 2008 februárjában lett a Ferencváros tulajdonosa, a több mint négymilliárd forintnyi összeget ausztrál cégének értékesítéséből teremtette elő. Ahogy Angliában, úgy a többi vásárlásnál is ingatlan is járt a klub mellé.
A bajok korábban, 2007 nyarán elkezdődtek. A Sheffield kiesett a Premier League-ből, ezzel jelentős összegtől esett el. A szezon végén kirobbant a Tévez-ügy. Angliában a szabályok szerint csak két klub megállapodása után történhet átigazolás, Carlos Tévez és Javier Mascherano esetében azonban egy harmadik fél, az MSI menedzseriroda vállalt tevékeny szerepet a két West Ham-futballista klubváltásában – mindketten a Corinthiansból érkeztek 2006-ban. A PL 5,5 millió fontra büntette a londoniakat. McCabe előbb azt akarta elérni, hogy pontlevonás is legyen, mert így Sheffield bentmaradhatott volna.
Ezt a PL vezetősége elutasította, később azt is, hogy kárpótolják a United Scarborough-t, pedig McCabe szerint a kiesés miatt 30-50 millió fontnyi kár érte őket. Végül kétéves huzavona és bírósági tárgyalások után a West Ham és a Sheffield United megegyezett. Az összeget nem hozták nyilvánosságra, de sajtóhírek szerint 18,1 millió fontról lehetett szó.
Sorra dőltek meg
McCabe hiába tartotta az élvonalhoz közel hasonló szinten a Sheffield játékosainak fizetését, a várt eredmény nem jött, 2009-ben elbukták az osztályozót, közben a gazdasági válság is jelentős anyagi károkat okozott. A cég hiteleket vett fel, miközben az adóssága a 2008-as adatok szerint 320 millió fontra nőtt.
A koncepciótlan megoldások miatt sorra dőltek be a partnerklubok. A Ferencváros csak 2009-ben jutott fel az élvonalba, de ott 2010-ben csak a hetedik lett, 16 ponttal maradt el a nemzetközi kupát érő helytől. A közben élvonalba jutó Csengdu Bladesről kiderült, hogy ezt bundázással sikerült elérnie, a rivális edzőjét vesztegették meg, 12 millió forintnyi összeget fizettek a megfelelő eredményért. A Csengdu elnökét letartoztatták, a klubot visszasorolták a másodosztályba.
A korábban hatmillió fontos nyereséget elkönyvelő Sheffield United háromszor ekkora veszteséget termelt ekkor. A szezonban – az öt évvel azelőttihez képest – tízezerrel esett az átlagnézőszám is, már az anyaklub finanszírozása is komoly gondot jelentett, nemhogy a külföldié, így a Ferencvárosé is.
A tulajdonos tavaly május óta új befektetőt keres sheffieldi csapatának, novemberben az elnöki pozícióról is lemondott. Bár több interjúban is cáfolta, de – ahogy a Csengduból és a Fradiból is kihátrált – a Sheffield United adósságaitól is szabadulna.
Kéne egy Abramovics
Az évek során olyan futballisták hagyták el a klubot, akik korábban meghatározó egyéniségek voltak. A kiesés után Colin Kazim-Richards és Phil Jagielka, később John Stead, Lee Hendrie, Rob Hulse, Luton Shelton, James Beattie is máshol folytatta. Ami a Fradiból is ismerős: csupa olyan játékos érkezett nyáron, akikért egy fillért sem kellett fizetni, a szakértők már akkor kódolták, komoly gondok lesznek a szezon végére.
Harmadosztályú klubhoz nehéz lesz befektetőt találni, így nem is ez, hanem az átszervezés a cél. McCabe állítja, üzleti elfoglaltságai miatt mondott le az elnöki posztról és míg egy olyan gazdag tulajdonos, mint Roman Abramovics, nem érkezik Sheffieldbe, nem veszi ki a pénzét. A Scraborough jelen állapotát tekintve sokat betenni sem fog, így a másodosztály, a Championship is merész álomnak tűnik.
A Sheffield-szurkolók leginkább abban reménykedhetnek, hogy az angol talán a világ egyetlen olyan futballközege, ahol a pokolból is van visszaút. A Nottingham többször nyert BEK-et, mint bajnokságot, volt harmadosztályú is, és - bár az élvonalért játszott osztályozót elbukta - most próbál visszakapaszkodni a legjobbak közé.