BL-döntő: 14 milliárd a tét a Wembleyben
A BL hivatalos szponzora, a MasterCard megbízásából készült tanulmány szerint a vesztes csapat 73 millió euró nyereséggel számolhat. A bevételek a hivatalos díjazásból, a játékosok értéknövekedéséből, valamint a megugró televíziós, és médiajogdíjakból adódnak.
Az elemzés alapján a londoni döntő 17,5 millió euróval hoz többet az európai gazdaságnak, mint a tavalyi: a kontinens gazdasági forgalmára gyakorolt hatás becsült értéke idén mintegy 369 millió eurót tesz ki. A bevétel jelentős részét főként a szurkolók utazási és szállásköltségei jelentik. A rajongók jelentős összegeket költenek reklámpólókra, ételre és italra, milliók nézik majd a mérkőzést bárokban, éttermekben, vásárolnak fogyasztói cikkeket, és várhatóan a mérkőzésre kötött sportfogadások száma is megugrik majd.
London 110 ezer szurkolót vár. Az ottani vállalkozások 52 millió eurós bevétellel számolhatnak, amely vendéglátásból, sportemléktárgyak értékesítéséből, reklámmegrendelésekből és események bevételeiből származik.
A brit fővároson kívül a résztvevő csapatok otthonában is jelentős, mintegy 18 milliós gazdasági fellendülés várható a mérkőzés hatására. A legnagyobb tengerentúli érdeklődést Dél-Amerikában várják, mivel a kontinensről összesen 12 futballista érintett a döntőben. Rekordbevételre számíthatnak a dél-amerikai televíziók, vendéglátóhelyek és kereskedők is.
Az elmúlt öt év BL-döntőinek kereskedelmi statisztikája
2007 Athén AC Milan-Liverpool 100 millió euró 26 m euró
2008 Moszkva Chelsea-MU 108 millió euró 44,5 m euró
2009 Róma Barcelona-Manchester United 110 millió euró 45 m euró
2010 Madrid Bayern -Internazionale 120 millió euró 50 m euró
2011 London Barcelona-Manchester Utd. 126 millió euró 52 m euró