Még ebbe a Barcelonába is befért volna

Paul Scholes az a futballista, aki szívesen megírja saját önéletrajzát, csak ne kelljen benne magáról beszélnie – írta a kedden visszavonult középpályás búcsúztatójában a telegraphos Henry Winter.

Találó, világklasszis futballistát ennyire kicsi egóval sosem látott a világ, Scholes legszebb napjaiban sem lett sztár, mindig csak tette a dolgát, több mint 20 éven keresztül egyetlen klubjában, a Manchester Unitedben: 150 gól és rengeteg pontos passz, amit öregségére fejlesztett szinte tökéletesre.

"Paul Scholes, he scores goals", vagyis "Paul Scholes, ő gólokat rúg" – ennyi a hozzá tartozó United-rigmus a 90-es évek közepétől 1-2 évvel ezelőttig tartó fénykorából.

1988-ban került a klubhoz, tinédzser kora óta kezdő volt a ManUnitedben, mégis kevés alulértékeltebb futballista van nála. Sir Alex Ferguson egyik legnagyobb felfedezése 1994-ben, 19 évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban, két találattal, egy 3-2-re nyert Ligakupa-mérkőzésen. Pár nappal később a Premier League-ben is góllal nyitott.

Kicsi volt – 170 centi –, eleinte nem is túl erős, így nehezebben került fel az MU első keretéhez, mint kortársai, Giggs, Beckham vagy a Neville-ek. De amikor sikerült, azonnal bizonyított, és 36 évesen is bírta a tempót.

Mindenki hallott a Giggs, Scholes, Keane, Beckham középpályássorról, a Manchester United történetének legjobbjáról, ahol a kis vörös olyan támadóközéppályás-féle volt a labdaszerző-szerelő Roy Keane mellett. Az ír valahogy megkaparintotta a labdát, már tette is Scholesnak, aki passzolt vagy lőtt, nemritkán a kapuba.

Nagyjából így nyertek meg a 90-es évek közepétől mindent, 1999-ben három trófeát, a BL-t, a bajnokságot és az FA-kupát. A BL-döntő mégis kicsit fájdalmas emlék Scholesnak, mert nem játszhatott sárgás eltiltás miatt. Ahogy Keane sem.

A BL-élményt majdnem tíz évvel később pótolta, 2008-ban kezdett a Chelsea elleni döntőben, a végén újra győztek, tizenegyesekkel.

Pályafutását legjobban egy másik szurkolói legenda jellemzi: "Fölkel, dolgozni megy, játszik, letusol, hazamegy". Valóban nem csinált mást, sosem maradt ki éjszakára, interjút a legritkább esetben adott – volt, hogy Rio Ferdinandot küldte maga helyett –, reklámokban csak nagyritkán tűnt fel.

Ő az a futballista, akit csak és kizárólag tudása miatt tartott több világklasszis társa a világ legjobb középpályásának. 2007-ben, amikor a United négy év után bajnokságot nyert, Cristiano Ronaldót minden fórumon az év emberének választották, de az akkoriban még arsenalos Thierry Henry azt mondta, "Scholes miatt bajnok az MU".

A kis klasszis jó féléves kihagyásból jött vissza 2006 őszén – a szemével volt gond –, visszatérése nélkülözhetetlen volt Mourinho Chelsea-jének legyőzéséhez. A jelenlegi Arsenal-kapitány Cesc Fabregas elárulta, Scholes játékát figyeli, próbálja másolni, rá akar hasonlítani, ő a példaképe.

A FourFourTwo magazin meg is választotta a szezon legjobbjának, de a legnagyobb elismerés Zinedine Zidane-tól jött: "Scholes szinte űberelhetetlen, sosem unom meg őt nézni. A tökéletes futballistát még nem láttuk, de nála közelebb senki nem áll hozzá, ő a legkomplettebb játékos".

Karrierjét végül is két részre oszthatjuk, sérüléséig a középpálya góllövője volt, 2006-tól labdaelosztó, amolyan angol Xavi, vagy inkább Pirlo, de az olasznál sokkal labdabiztosabb kiadásban.

Fénykorában, 2003-ban még 20 gólt is szerzett egy idényben, majd Ferguson olyan posztot talált neki, ahol a legtökéletesebben használhatta. A középpályán általában a támadóbb játékosok – Rooney, C. Ronaldo, Giggs, Park – mögött helyezkedett, a félpályánál összeszedte a labdát és lepasszolta. Ha fölért, ellőtte.

Elképesztő visszanézni, hogy szinte minden testrészével és minden lehetséges módon a kapuba talált: jobbal, ballal, sarokkal, fejjel, kapásból, dropból, csavarással, nyeséssel, emeléssel, erővel – pokolival –, gurítással, becsúszva, bevetődve, mellel is. Szerzett mesterhármast és kapuselfektetős gólt is.

Legjobb gólját talán 2007-ben rúgta az Aston Villának – Király Gábornak –, amikor egy magasra fölfejelt labdát vágott jó 20 méterről, kapásból a léc alá. A legfontosabbat 2008 májusában a Barcelonának, azzal jutott be a MU a BL-döntőbe, 1-0-ás összesítéssel. Persze az is óriási lövés volt.

Emellett – főleg az utóbbi években – valahogy mindenkinél gyorsabban és pontosabban passzolt, forgatta a csapatot. A United, bár bajnok lett és BL-döntőt játszott, azért is nem élt idén igazán, mert Scholes – veretlen ősz után – februárra kifulladt, tavasszal inkább csak csereként fért be. Ezért is gondolhatta úgy, a 19., Liverpool-előző bajnoki cím ideális a visszavonulásra.

Néhány furcsa rekordal távozik. Rio Ferdinand szerint ő az egyetlen, aki csak külső szemlélőként találkozott Ferguson "hairdryer treatmentjével", azaz a hajszárító-terápiával, amikor az edző leordítja játékosa fejét, mert az szerinte elszúrt valamit, vagy legalábbis nem úgy focizik, ahogy ő szeretné. Cristiano Ronaldo, de még Ryan Giggs is került viharközelbe, de hogy esetleg Scholes is, "arról senki nem hallott".

További érdekesség, hogy Scholes nem tudott lyukat rúgni. A világ összes futballistájával előfordult már, hogy viccesen megfaragta a labdát, vagy el sem találta, de Scholes vagy a kapuba, vagy fölé/mellé lőtte, de hogy a levegőt rúgná, olyat senki nem látott. Kivétel persze egy alkalmat, de még úgy is gólt rúgott. (Ha valaki még tud mutatni hasonlót, ide küldje.)

Az sem gyakori, hogy valakinek három szövetségi kapitány könyörgjön, térjen vissza a válogatottba. Scholes 2004-ben szerepelt utoljára, először Sven-Göran Eriksson, majd Steve McClaren – ebben is kudarcot vallott –, legutóbb, még a múlt nyári vébé előtt napokkal is, Fabio Capello kérlelte a visszatérésre. Egyiküknek sem sikerült, bár Scholes Capellónál megcsillantotta humorát, amikor a vb közben azt mondta, "hát, ha hamarabb szól".

A másik nagyszerű pillanat, amikor látni engedett valamit személyiségéből, 2002-ben volt. A koreai–japán világbajnokságon a sajtótájékoztatón arról faggatták, ki a kedvenc futballistája. "Frankie Bunn – vágta rá Scholes. – Egyszer hatot lőtt a Ligakupában a Scarborough-nak." A kollégák nem tudták, hogy Scholes óriási Oldham Athletic-drukker, és próbáltak kihúzni belőle még egy nevet: "Andy Ritchie".

Csapattársai és edzője látták Scholes igazi arcát, Ferguson mostanában is megemlíti, hogy az edzések szinte mindig azzal indultak, hogy Scholes az edzőpálya mellett vizelő Gary Neville-t rugdosta a labdával: "Scholes hihetetlen volt, 40-50 méterről célzott Garyre, többnyire el is találta, ezért az végigkergette a pályán, hogy megruházza".

Persze Scholes sem volt tökéletes, amit nagyon nem tudott: becsúszni. Volt, hogy másodperceket késett, így durvának tűnt. Ferguson legyintett, amikor áprilisban az FA-kupában játékosa letalpalta a mancitys Zabaletát. Persze, hogy jogos volt a piros, tisztán szerelni, pláne becsúszva, sosem volt képes. Elég sok pirosat és rengeteg sárgát szedett össze emiatt, főleg utolsó szezonjában.

Még néhány hete is kérte Ferguson, maradjon, de a simán elveszített BL-döntő után úgy gondolta, nincs már értelme erőltetni. A londoni volt az utolsó meccse, a 676. egyetlen klubjában, a Manchester Unitedben. 3-1-re nyert a minden idők legjobbjának tartott Barcelona, amibe – ahogy az angol sajtó írta – "a csúcson be is fért volna".

Ezt gondolhatta Andrés Iniesta is, mikor a szombati lefújás után azonnal odaszaladt hozzá, és elkérte a mezét.