A Videoton pár hete szerződtetett új edzője, a portugál Paulo Sousa megígérte, hogy jelentősen kicseréli a Bajnokok Ligájában először induló Videoton játékoskeretét.
Egy balhátvédet már igazolt is a spanyol másodosztályú Teneriféből, de Sancheznél lényegesen nagyobb név Hernan Crespóé, aki a Gazzetta di Parma szerint a magyarok újabb kiszemeltje.
Az újság szerint a 64-szeres válogatott argentin csatár a napokban meghallgatja a Videoton ajánlatát, és eldönti, eljön-e a Parmából, illetve, szeretne-e még a BL-ben szerepelni.
A júliusban 36 éves Crespo a legjobb csapatokban játszott, a Chelsea-ben öt évet töltött el, megfordult a Milanban - az olaszokkal vesztes BL-döntőn két gólt is lőtt -, és az Interben is, 2010-től a Parma játékosa, 42 meccsen tíz gólt lőtt.
2000-ben akkor világcsúcsot jelentő 35 millió fontért igazolt a Lazióhoz , az argentin válogatottal három világbajnokságon vett részt, nyert angol és olasz bajnoki címet, utóbbiban gólkirály is volt.
A Videoton a Grazcal játssza első BL-selejtezőjét, ha veszít, be is fejezte nemzetközi szereplését.