100 éves a Vasas: Totti jön a Puskásba
A megállapodás értelmében a világbajnok Francesco Totti vezette csapat legjobb összeállításában, sztárjaival lép pályára. Gelei József kommunikációs igazgató annyit elárult még, hogy a meccs a tervek szerint a Puskás Ferenc Stadionban lesz, a részletekről később számolnak be.
Az AS Roma eddig három bajnoki címet és kilenc kupagyőzelmet ünnepelhetett, kétszer a Szuperkupát is elnyerte. 1984-ben a BEK-döntőben, 1991-ben az UEFA Kupa fináléjában kaptak ki.
Az előző szezon nem sikerült jól a rómaiaknak, hatodik helyen végeztek a Serie A-ban, idén az Európa Ligában indulnak.
A csapat jelenlegi keretében Tottin kívül további két világbajnok szerepel, Daniele De Rossi és Simone Perrotta. Rajtuk kívül olyan kiváló futballisták játszanak a bordó-sárgáknál, mint a montenegrói Mirko Vucsinics, a chilei David Pizarro, a norvég John Arne Riise, vagy a brazilok közül Taddei és Juan.