László Csaba tízezer euróért lenne a Fradié
Prukner László távozása után az első jelölt volt a Ferencváros kispadjára az erdélyi László Csaba. A klubot vezető Kubatov Gábor és Orosz Pál már kedden felvette a kapcsolatot a hét éve a magyar válogatott pályaedzőjeként megismert Lászlóval. Mindannyian azt mondták, korrekt megbeszélés volt, de egyelőre nem jutottak el odáig, hogy szerződjenek.
Lászlónak jólesett a megkeresés, de értelemszerűen feltételei vannak, az egyik ilyen a fizetése lehet, ami a Blikk szerint tízezer euró, vagyis 2,7 millió forint lenne havonta.
Az összeg csak itthon tűnhet magasnak, mert a szakember a skót Heartsnál ennyit keresett hetente. Nem tudni, hogy a Fradi ennyit elő tud-e teremteni. Mással egyelőre nem vették fel a kapcsolatot a vezetők, így ideiglenesen Nagy Tamás irányítja a csapatot a Haladás ellen.
László legutóbb a belga Charleroi-nál dolgozott, a spanyol Rayo Vallecanóval is tárgyalt előtte. Pillanatnyilag is képben van egy belga csapatnál, a címvédő Racing Genknél a neve, de nem ő az elsőszámú jelölt.