A Blackburn-szurkolók tüntetésre készültek az eddig nyeretlen Rovers hazai meccse előtt, a Blackburn a korábbi négy fordulóban egyetlen pontot szerzett csak, és a drukkerek Steve Kean vezetőedző távozását követelték. A Daily Mirror pedig már arról írt, hogy az egykori Manchester United-csatár, Ole Gunnar Solksjaer lesz az utód.
Nem indult jól a Blackburnnek az Arsenallal vívott bajnoki sem, hiszen már a 10. percben hátrányba kerültek. Yakubu Aiyegbeni hiába egyenlített, az Evertontól megszerzett Mikel Arteta góljával megint az Arsenal vezetett.
A második félidőben két öngóllal hátrányba került az Arsenal. Előbb egy szabadrúgás pattant be Alexander Song combjáról, majd a vendégek lengyel védője, Laurent Koscielny komikus öngólt szerzett.
Hiába szépített a végén Samah, a Blackburn megszerezte szezonbeli első sikerét, az Arsenal pedig öt meccs után, négy ponttal – a forduló első meccse után – csak a 12. helyen áll a bajnokságban.
Egy érdekes csúcsdöntés is történt ezen a meccsen. A Blackburn kezdőcsapatának átlagéletkora 26 év 22 napos volt, ilyen fiatal kezdőcsapatra 1999 óta nem volt példa a Roversnél.
Premier League, 5. forduló
Blackburn Rovers-Arsenal 4-3 (1-2)
gól: Yakubu (25., 59.), Song (50., öngól), Koscielny (68., öngól), illetve Gervinho (10.), Arteta (34.), Chamakh (85.)