C. Ronaldo nem is kell, ha van Higuain
További Futball cikkek
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
- Újabb Premier League-sztárt igazol a hétszeres BEK/BL-győztes
- Kerkez Milos a Liverpool helyett Szoboszlai Dominikék ősi riválisánál köthet ki
- Legendás holland válogatott futballista lett az indonéziai szövetségi kapitány
A Real könnyed játékkal 4-1-re verte a Real Betist a spanyol bajnokság hetedik fordulójában. A második félidőben a madridiak azt csináltak, amit akartak, Higuain mesterhármast ért el. A Barcelona 3-0-ra verte a Racing Santandert, és továbbra is vezeti a tabellát.
Már a 8. percben nagy lehetőség volt a Madrid előtt. Kaká húzta meg a balszélen, középre ívelését épphogy csak ki tudta ütni a Betis-kapus Ronaldo elől. A kipattanót Özil szúrta rá, mivel feküdt a kapus, de egy védő belevetődött lövésbe.
Három perccel később a Betis került helyzetbe, Casillas másodjára már fogta Castro lövését. Negyed óra után madridi fölény alakult ki, olykor percekig passzolgattak anélkül, hogy Betis-játékos hozzáért volna a labdához. A labdabirtoklásból később a helyzetek is jöttek sorra.
A 22. percben Ronaldo hibázott nagyot. Egy lefordulás után Higuain emelte be neki, de ő 12 méterről az üres kapu mellé fejelt. A következő támadásnál Higuain lőtt, de szögletre mentettek. A Betisnek a 41. percig kellett várni a következő esélyre, egy kontratámadás végén Castro középen megkapta a labdát, de méterrekel a felső léc fölé bombázott.
A második félidőben már gólokban is érvényesült a Madrid fölénye, Higuain rögtön a fordulás után talált be. Ronaldo indult el a baloldalon, a tizenhatosra betörve a középen érkező Higuainhoz passzolt, akinek már csak a hálóba kellett tennie.
Az 59. percben megint Ronaldtól jött az assziszt, Kaká középen várta a labdát, majd technikásan a felső sarokba emelt.
A 69. percben a madridi védelem képtelen volt tisztázni, az akaratos Betis-játékosok a tizenhatosnál tartották a labdát, majd a második hullámban érkező Molina a hálóba lőtt. A Betis öröme csak pillanatokig tartott, Higuain megint pazar labdát kapott, és szinte nullszögből a kapuba passzolt.
A következő góljáig csak három percig kellett várni, Di María ugratta ki ismét, Higuain pedig a kapus feletti finom emeléssel lett újra eredményes. Ronaldo is próbálkozott a gólszerzéssel, de a látványos biciklicselek és rabonás emelés is kevés volt most ehhez. Mourinho nem is hagyta fent a pályán, Altintop ment be a helyére a 78. percben.
A Barcelonának ezek után győznie kellett a Racing Santander ellen, ha továbbra is vezetni akartak a bajnokságban. Nem is hibáztak, már az első félidőben eldöntötték a meccset. A Racing edzője, Hector Cúper nem minden félelem nélkül várta a meccset: "Mindig is azt mondtam, hogy a tökéletesség nem létezik, mégis a Barcelona az a csapat, amelyik a legközeleb van ehhez".
A Barcelona ezen a bajnokin sem cáfolt meg magát, eddigi átlagban 73 százalékos labdatartását, a mostani 78 százalékossal húzhatja fel. A korai gólszerzést is folytatták, eddig 23 bajnoki találatukból, nyolcat az első negyedórában szereztek.
Messi szállította a kilencediket. A 11. percben Iniesta indult be a kapu elé a labdával, majd visszatette az argentinnek, aki cseleivel meghintáztatta a védőt, majd a kapust is, és bepasszolta a gólt.
A második katalán gól, szokatlan módon, fejesből született, Pedro a bal oldalon ment el, beadását Xavi öt méterről a bal alsó sarokba fejelte.
A 68. percben Messi szerencsés gólt lőtt, Iniesta kapufát talált, de a kipattanó labda pont Messi elé esett, ő pedig egyből kapura küldte. Az argentin ezzel már tíz gólnál jár az idei bajnokságban.
A Barca-fölényt jól jellemezte, hogy a védők is többször gólhelyzetbe kerültek. Puyolnak csak egyet kellett volna pöckölnie a labdába, Abidal pedig ollózással próbálkozhatott az ötösön.
Eredmények, Primera División, 8. forduló
Getafe-Villarreal 0-0Real Mallorca-Valencia 1-1 (0-1)
gól: Hemed (92., 11-esből), illetve Rami (39.)
Real Madrid-Real Betis 4-1 (1-0)
g: Higuain (46., 69., 73.), Kaká (58.), illetve Molina (68.)
FC Barcelona-Racing Santander 3-0 (2-0)
gól: Messi (11., 68), X. Hernandez (28.)
Granada-Atlético Madrid 0-0