További Futball cikkek
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
- Szoboszlai Dominik nélkül megint botlott a Liverpool, a döntő kapujában a Tottenham
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
- Újabb Premier League-sztárt igazol a hétszeres BEK/BL-győztes
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a futballistákat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) nyilvánosságra hozta annak az 55 játékosnak a nevét, akikből összeáll majd az Év csapata.
A jelöltek listája a FIFpro 50 ezer játékosának szavazatai alapján állt össze, az érintettek egy kapusra, négy védőre, három középpályásra és három támadóra adhatták le voksukat.
A legtöbb játékost, szám szerint tizenkettőt a világbajnok spanyolok adják, mögöttük a brazilok következnek nyolccal, a németek öttel, majd a portugálok néggyel.
A bajnokságok tekintetében szintén a spanyolok győztek, a Primera Divisiónból 22-en kerültek a listára, míg az angol Premier League-ből 18-an, az olasz Serie A-ból pedig 9-en.
A klubokat nézve a Barcelona egyetlen játékossal előzi meg a Real Madridot: jelölt a teljes Barca-kezdő, a Realéból csak Angel Di Maria hiányzik.
Bekerülhet a csapatba Valdés, Abidal, Alves, Puyol, Piqué, Busquets, Fàbregas, Iniesta, Xavi, Villa és Messi a barcelonaiaktól, Casillas, Pepe, Carvalho, Ramos, Marcelo, X. Alonso, Özil, Kaká, Benzema és C. Ronaldo a madridiaktól.
A FIFA/FIFpro Év csapatát január 9-én, a FIFA szokásos évi ünnepségén nevezik meg Zürichben.
Az Év csapatába jelölt futballisták
kapusok:
Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), Iker Casillas (spanyol, Real Madrid), Manuel Neuer
(német, Bayern München), Victor Valdés (spanyol FC Barcelona), Edwin van der Sar (holland)
védők:
Éric Abidal (francia, FC Barcelona), Daniel Alves (brazil, FC Barcelona), Ricardo Carvalho
(portugál, Real Madrid), Ashley Cole (angol, Chelsea), Patrice Evra (francia, Manchester United), Rio Ferdinand (angol, Manchester United), Vincent Kompany (belga, Manchester City), Philipp Lahm (német, Bayern München), Lucio (brazil, Internazionale), David Luiz (brazil, Chelsea), Maicon (brazil, Internazionale), Marcelo (brazil, Real Madrid), Alessandro Nesta (olasz, AC Milan), Pepe (portugál, Real Madrid), Gerard Piqué (spanyol, FC Barcelona),
Carles Puyol (spanyol, FC Barcelona), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Thiago Silva (brazil, AC Milan), John Terry (angol, Chelsea), Nemanja Vidic (szerb, Manchester United)
középpályások:
Xabi Alonso (spanyol, Real Madrid), Gareth Bale (walesi, Tottenham Hotspur), Sergio Busquets
(spanyol FC Barcelona), Cesc Fabregas (spanyol, FC Barcelona), Andrés Iniesta (spanyol , Barcelona), Kaká (brazil, Real Madrid), Frank Lampard (angol, Chelsea), Nani (portugál, Manchester United), Mesut Özil (német, Real Madrid), Andrea Pirlo (olasz, Juventus), Bastian Schweinsteiger (német, Bayern München), David Silva (spanyol, Manchester City), Wesley Sneijder (holland, Internazionale), Yaya Touré (elefántcsontparti, Manchester City), Xavi
(spanyol, FC Barcelona)
támadók:
Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Wayne Rooney (angol, Manchester United), David Villa (spanyol, FC Barcelona), Samuel Eto,o (kameruni, Anzsi Mahacskala), Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Neymar (brazil, Santos), Didier Drogba (elefántcsontparti, Chelsea), Zlatan Ibrahimovic (svéd, AC Milan), Luis Suárez (uruguayi, FC Liverpool), Radamel Falcao (kolumbiai, Atlético Madrid),
Edinson Cavani (uruguayi, Napoli), Karim Benzema (francia, Real Madrid), Mario Gomez (német, Bayern München), Robin van Persie (holland, Arsenal)