Szerda este lemondott az angol futballválogatott szövetségi kapitányi posztjáról Fabio Capello, és azonnal távozik a csapattól - közölte az Angol Futballszövetség (FA).
A szakember nem tud egyetérteni azzal, hogy John Terryt a szervezet vezetői, ráadásul az ő megkérdezése nélkül fosztották meg a csapatkapitányi poszttól: Terry állítólag rasszista kifejezésekkel illette Anton Ferdinandot egy őszi QPR-Chelsea-meccsen, amiért júliusban, a futball-Eb után bíróság elé kell állnia.
Az FA emiatt lépett, ám Capello hangoztatta, amíg valakit jogerősen el nem ítélnek, nem lehet bűnösnek tekinteni, ezért ő nem vette volna el tőle a karszalagot.
Szerda délután emiatt egy órát tárgyalt a szövetség vezetőivel, de mivel azok nem változtatták meg a döntésüket, az olasz lemondott.
Capello 2008. február 6-án ült először az angolok kispadján Svájc ellen, a 2010-es vb-n csapata gyengén szerepelt, a nyolcaddöntőben esett ki a németek ellen. A Milannal, a Romával és a Real Madriddal bajnok, 1994-ben BL-győztes edző a korai búcsú ellenére maradt, és az Eb-selejtezőkön remekül szerepelt a válogatottal. Barátságos mérkőzésen a spanyolokat is legyőzték.
A nyári tornára viszont már nem vele mennek Gerrardék, egyelőre annyi biztos, hogy a február 29-i, Hollandia elleni barátságos meccsen Capello segédje, Stuart Pearce lesz a kapitány.
Hosszabb távra favorit a Tottanham trénere, Harry Redknapp, de azt sem lehet kizárni, hogy az Eb végéig a Real Madridot edző José Mourinho is elvállalná a feladatot.