Hiddink lesz az Anzsi vezetőedzője
Guus Hiddink lesz az orosz Anzsi Mahacskala vezetőedzője. A goal.com című internetes szaklap információi szerint a felek már alá is írták a másfél évre szóló megállapodást, melynek értelmében a 65 éves holland évente nettó tízmillió eurót fog keresni.
A dagesztáni klub - Dzsudzsák Balázs korábbi egyesülete - várhatóan 24 órán belül jelenti majd be hivatalosan Hiddink szerződtetését, a legutóbb a török válogatottat irányító edző Törökországban csatlakozik majd az ott edzőtáborozó csapathoz.
Hiddink legutóbb 2009-ben dolgozott klubcsapat mellett, akkor ideiglenesen irányította a Chelsea-t, előtte 2002 és 2006 között a PSV Eindhoven vezetőedzője volt. Szövetségi kapitányként több válogatottal is komoly sikereket ért el: Hollandiával 1998-ban, Dél-Koreával pedig 2002-ben lett világbajnoki negyedik, míg Oroszországot 2008-ban Európa-bajnoki elődöntőbe vezette.