Van Persie hihetetlen: megint lőtt kettőt
További Futball cikkek
- A Diósgyőr múlt héten hét gólt kapott az Újpesttől, most legyőzte a bajnok Ferencvárost
- Gálázott a bajnok és BL-döntős Real Madrid az élvonalból kiesett csapat otthonában
- A kiesés elől menekülő csapat úgy megverte a BL-döntős Dortmundot, ahogyan azt senki sem várta
- A Tottenham hajrában szerzett góllal tartotta életben BL-reményeit, és ejtette ki a Burnley-t
- Fájdalmas vereséget szenvedtek Schäfer Andrásék, az utolsó fordulóban dől el sorsuk
A mérkőzést a sérülése miatt Gerrard nélkül játszó Liverpool kezdte jobban, sorra dolgozták ki támadásaikat, az első veszélyes helyzet mégis az ő kapujuk előtt alakult ki. A 8. percben Arteta szúrta rá jobbról az oldalvonal mellől, a kapuból kint álló Reina épphogy ki tudta ütni a bal alsó felé tartó labdát.
A 10. percben a Liverpool hagyot ki ziccert, Suárez vitte egyedül kapura, Szczesny kirontott, elpasszolta a labdát, majd fejjel is beavatkozott, Vermaelen szaladt a gólvonalra helyette, de a liverpooliak nem tudtak higgadtan kapura lőni.
Nyolc perc múlva megint Suárez és Szczesny volt a két főszereplő. A liverpooli az ötös sarkánál időben esett el a tizenegyeshez. A kapus veszélyesen csúszott lábbal felé, érinteni nem valószínű, hogy érintette, de a játékvezető megadta büntetőt. Kuyt lőtte, Szcesny azonban jól mozdult a jobb alsó sarok felé, és kiütötte, ahogy a másik oldalra érkező suta lövést is.
A 23. percben azonban ő sem menthetett, Henderson jobb oldali beadásába csapattársa, Koscielny ért bele rosszul, és a kapuba tolta a labdát. Három perccel később megint az Arsenal-kapus brillirozott, Henderson lövését ütötte ki, Suárez ismétlése pedig egy védőben akadt el. Az egyenlítő gólt Van Persie szerezte, Sagna jobb oldai beadására érkezett középen, jó ütemben ott hagyta a védőjét, és Reina mellett a bal alsóba fejelt.
Suárez a félidő végén villant megint, több arsenalost átjátszott a 16-oson belül, lövése azonban erőtlen volt, Szczesny leért a bal alsóra.
A második félidőt is a Liverpool kezdte lendületesebben, de pár perc után megállították a játékot, Henderson véletlenül arcba könyökölte Artetát. Az arsenalost hosszú percekig ápolták a gyepen, majd oxigénmaszkkal az arcán vitték le a pályáról. Az első jelentések szerint agyrázkódást szenvedett.
A helyére beálló Diaby jól kezdett, egy távoli lövéssel veszélyeztette Reina kapuját. A sérülés miatti szünet az Arsenalnak kedvezett, hamarabb megtalálták a ritmust, Van Persie és Walcott is veszélyeztetett, utóbbi lövésénél Reina mentett nagyot. A Liverpool már nem volt olyan átütő, mint az első félidőben, hiába próbálkozott Henderson és Suárez.
A sérülés miatt nyolc percet hosszabbított a játékvezető, a vezetést Van Persie szerezte meg a 92.-ben: jól lépett ki a leshatárról, majd az ötös sarkáról az eléje pattanó labdát Reina mellett a rövid sarokba lőtte. A holland ezzel 25 gólos, és vezeti a PL góllövőlistáját.
A Liverpool fontos pontokat veszített, bár eggyel kevesebb meccse van, nem sikerült felzárkózni a vezető öt csapathoz, 39 pontjával csak a hetedik, az Arsenal 49-cel a negyedik a Premier League-ben.
Premier League, 27. forduló
FC Liverpool-Arsenal 1-2 (1-1)gól: Koscielny (23., öngól), illetve van Persie (31., 92.)