Húsz éve lövöldözik a négyeseket a BL-ben
További Futball cikkek
- Manuel Neuert életében először kiállították, a Bayern München kiesett a Német Kupából
- Sallai Roland még sehol nem tapasztalt olyan fanatizmust, mint Isztambulban
- A Paks legyőzésével már dobogón áll az MTK Budapest az NB I-ben
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
Szerda este Mario Gomez négy gólig jutott Bajnokok Ligája-meccsen, ezzel ő a kilencedik, aki mesternégyest szerzett a sorozatban. Húsz éve van Basten kezdte a sort, idén a Bayern csatára volt a harmadik, aki eddig jutott.
Van Basten a Milan játékosaként rúgott négyet a Göteborgnak rögtön a Bajnokok Ligája első szezonjában, 1992-1993-ban, csoportmeccsen. Csak a holland talált be, a vége 4-0 lett.
A sort Simone Inzaghi, a milanos Pippo Inzaghi öccse folytatta, ő 1999-ben, a Lazio játékosaként rúgott négyet a Marseille-nek, 5-1-re nyertek. Az ő bravúrja azért is érdekes, mert sosem lett belőle igazán nagy futballista.
Négy évvel később a horvát Dado Pršo is beírta magát a BL történelmébe, ráadásul egy eleve legendás meccsen, amikor a Monacóval 8-3-ra verték Deportivo La Corunát.
Egy évvel később egy másik holland, van Nistelrooy is hozta van Basten szintjét, a Manchester United játékosaként lőtt négyet a Sparta Prahának, 4-1- lett a csoportmeccs.
Rá egy évre Sevcsenkónak is összejött a Fenerbahce ellen, 4-0-ra nyertek a Milannal. Az ukrán támadó akkor gólkirály is lett a sorozatban.
Messi volt az első, aki kieséses szakaszban mesternégyesig jutott. A 2009-2010-es szezonban az Arsenal elleni negyeddöntőn lőtte a Barcelona mind a négy gólját. Abban az évben ő is gólkirály lett.
A jelenlegi sorozatban a lyoni Gomis volt az első, akinek összejött. A Dinamo Zagreb elleni, 7-1-re megnyert csoportmeccsen hét perc kellett neki a triplához, amivel eleve rekordot döntött. A négy gól 25 perc alatt jött össze, igaz, egy felettébb gyanús meccsen.
Messinek a Bayer Leverkusen elleni 7-1-nél már kevés volt a négy, ötöt rúgott, ezzel rekordot állított fel.
Mario Gomez zárja a sort, a Baselt szétszedő Bayern München csatára az első félidő végén kezdte, a második félidő elején folytatta, a 67. percben már megvolt neki a négy.
A legnagyobb BL-győzelmek, a legtöbb gólt lövők
2007.11.16.: FC Liverpool (angol)-Besiktas (török) 8-02003.12.10.: Juventus (olasz)-Olimpiakosz (görög) 7-0
2007.10.23.: Arsenal (angol)-Slavia Praha (cseh) 7-0
2010.11.03.: Zilina (szlovák)-Olympique Marseille (francia) 0-7
2011.11.23.: Valencia (spanyol)-Genk (belga) 7-0
2012.03.13.: Bayern München (német)-FC Basel (svájci) 7-0 (nyolcaddöntő)
2007.04.10.: Manchester United (angol)-AS Roma (olasz) 7-1 (negyeddöntő)
2009.03.10.: Bayern München-Sporting Lisboa (portugál) 7-1 (nyolcaddöntő)
2011.12.07.: Dinamo Zagreb (horvát)-Olympique Lyon (francia) 1-7
2012.03.07.: FC Barcelona (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 7-1 (nyolcaddöntő)
Az egy játékos által szerzett legtöbb gól egy BL-mérkőzésen:
5 gól:
2012.03.07.: Lionel Messi, FC Barcelona-Bayer Leverkusen 7-1
4 gól:
1992.11.25.: Marco van Basten, AC Milan (olasz)-Göteborg (svéd) 4-0
2000.03.14.: Simone Inzaghi, Lazio (olasz)-Olympique Marseille 5-1
2003.11.05.: Dado Prso, AS Monaco (francia)-Deportivo La Coruna (spanyol) 8-3
2004.11.03.: Ruud van Nistelrooy, Manchester United-Sparta Praha 4-1
2005.11.23.: Andrij Sevcsenko, Fenerbahce (török)-AC Milan 0-4
2010.04.06.: Lionel Messi, FC Barcelona-Arsenal 4-1
2011.12.07.: Bafetimbi Gomis, Dinamo Zagreb-Olympique Lyon 1-7
2012.03.13.: Mario Gomez, Bayern München-FC Basel 7-0