Dzsudzsák gólpasszát Huszti góllal verte
Egy félidő alatt eldőlt az orosz bajnokság rangadója. A Zenit 3-0-val fordult Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva ellen. A vége - Huszti Szabolcs bombagóljával - kiütéses, 5-1-es Zenit-győzelem lett. A második félidőben Dzsudzsák csapata vezére volt, ismét gólpasszt adott.
Dzsudzsák az előző, CSZKA elleni mérkőzésén egy halványabb első félidő után belendült, majd gólpasszából egyenlített a Dinamo. A pénteki mérkőzésen esélye sem volt az ikszre a moszkvai csapatnak. A Zenit két perc alatt két gólt szerzett, a 13. percben Criscito szöglet után fejelt közelről a kapuba - moszkvai védő illesztette a fejére a labdát -, majd a középkezdés után labdát vesztett a Dinamo, és Kerzsakov 25 méterről lőtt nagy gólt. Ezután egy perccel szépíthetett volna a Dinamo, de Dzsudzsák beadásáról kevéssel lemaradt Voronyin.
A 23. percben még reménytelenebb helyzetbe került a Dinamo, Arsavin passzával Szemak lépett ki, és tíz méterről a bal alsó sarokba gurított. A Zenit még többször került ziccerbe, de Berezsovszkij több lövést is hárítani tudott. A Dinamo előtt is volt néhány lehetőség, de Malafejev is jól védett.
A második félidő elején kicsit visszavett a Zenit, Dzsudzsák előtt is mindjárt adódott helyzet, éles szögből az oldalhálóba lőtt. A szélső még több veszélyes szögletet rúgott, de Malafejev kapus jól mozdult ki rájuk, a fejeseket is védte, majd a 64. percben Dzsudzsák bombáját is fogta.
A 61. percben még egy magyar a pályán volt, Huszti Szabolcs állt be a Zenitbe. Dzsudzsákhoz hasonlóan ő is adott gólpasszt. A 71. percben a Dzsudzsák pontosan középre ívelt egy szabadrúgást, Kuranyi a jobb felsőbe fejelte. A szélső mozdulataiban elégtétel volt, egyben lelkesítette is csüggedő társait, becsvágya és akarata az első pertől szembetűnő volt. Első orosz góljára mégis várni kell még.
Huszti ellenben belőtte első idei találatát. (Előtte gólpasszt is adott, tökéletesen kanyarított a kapu elé a bal oldalról, Kerzsakov pedig a kapuba fejelt.) A 79. percben 30 méterről óriási szabadrúgásból talált a jobb felsőbe. A mérkőzés végén nem véletlenül skandálták a nevét a Zenit-szurkolók. A sajtópáholyban külön kiemelték, mint aki indokolatlanul kevés lehetőséget kap, de ez akár meg is változhat a közeljövőben.