Bogdán: Borzasztóan megviselt, ami történt
Bogdán Ádám, a Bolton Wanderers magyar válogatott kapusa azt mondta: borzasztóan megviselték a szombaton történtek, amikor a Tottenham Hotspur elleni angol labdarúgó FA-kupa-negyeddöntőben a pályán összeesett a csapattársa, Fabrice Muamba.
„A tegnapi FA-kupa-mérkőzésen történtek hatására rengetegen érdeklődnek nálam és szeretnének bővebb információkat kapni. Kérem mindenki megértését, mert ebben a helyzetben nem szeretnék és nem is tudok annál többet mondani, mint hogy borzasztóan megviselt, ami történt, és nagyon reménykedem, hogy Fabrice állapota mielőbb jobbra fordul. A csapat egy emberként szorít érte és bízunk benne, hogy mielőbb újra egészségesen köztünk lehet. A klubtól kapott tájékoztatás szerint a legjobb londoni kórházban kiváló specialisták kezelik, azaz jó kezekben van, és a legtöbb, amit most tehetünk az, hogy bízunk a teljes felgyógyulásában.”
„Sokkolt, amit hallottam. Gondolatban vele, a családjával, a klubjával és a szeretteivel vagyok" - írta egy közösségi portálon Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke.
Az egykori Zairében született, volt angol U21-es válogatott Muamba a 41. percben, a kezdőkör közelében zuhant a földre úgy, hogy senki nem volt a közelében. A bíró azonnal megállította a játékot, a 23 éves Muambát pedig percekig ápolták a pályán, megpróbálták újraéleszteni, majd hordágyon levitték. Howard Webb játékvezető minden játékost lehívott, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a meccs nem folytatódik. Muambát - aki egy gyermek édesapja - azonnal kórházba szállították, jelenleg az intenzív osztályon ápolják egy londoni klinikán, az állapota kritikus.
A szombati meccsen a Bolton kapuját Bogdán Ádám védte, az állás 1-1 volt, amikor mindez történt. Az eset miatt elhalasztották a Wanderers következő, keddi bajnokiját, melyen az Aston Villa lett volna az ellenfél.