BL: Megállíthatatlan a BATE Boriszov
Szerdán öt mérkőzést játszottak a Bajnokok Ligájában a főtáblára kerülésért, négyet a hazai csapatok nyertek. A BATE Boriszov és a Málaga még gólt sem kapott, a visszavágót kényelmes előnnyel kezdhetik.
A Málaga már a 17. percben vezetést szerzett a Panathinaikosz ellen, egy szöglet után Demichelis rakta bele a lábát jó ütemben egy kapu felé tartó fejesbe. A hirtelen irányt változtató labdát nem foghatta a kapus. A 34. percben Eliseu rúgta a második Málaga-gólt, a tizenhatoson belül kipasszolták a görögöket, a felfutó középpályás pedig üresen bombázhatott a kapuba.
A Dinamo Zagreb is gyors rajtot vett, Cop már a 10. percben megszerezte a vezetést a Maribor ellen, mikor jó ütemben csúszott rá egy keresztbe lőtt labdára. Az Zagreb-előnyt aztán öngóllal Badelj tüntette el a 39. percben. De a második félidőben javította hibáját, a 78. percben megszerezte a győztes gólt.
A BATE-nál Rogyionov lett a meccs embere, a 29. és 78. percben is betalált. Az első góljánál védőjét megforgatva a kilépő Kiryat Shmona-kapust is becsapva takarásból gurított a kapuba. A második találatánál lefutotta a védőket, majd a tizenhatosig futó kapus felett emelt át.
AZ AEL Limaszol 2-1-re verte az Anderlechtet, Junior szerzett vezetést, Mbokani egyenlített, majd Rui Miguel döntöttel el a 73. percben a meccset.
A Braga a szerdai forduló egyetlen hazai csapata volt, amelyik nem tudott otthon nyerni. Az Udinese már a 23. percben vezetett ellene, végül Santos egyenlített a 68. percben.
Eredmények:
BL-selejtező, 4. forduló, első mérkőzés:
Bajnokok ága:
BATE Boriszov (fehérorosz)-Hapoel Kiryat Shmona (izraeli) 2-0 (1-0)
AEL Limasszol (ciprusi)-Anderlecht (belga) 2-1 (1-0)
Dinamo Zagreb (horvát)-Maribor (szlovén) 2-1 (1-1)
kedden játszották:
FC Basel (svájci)-CFR Cluj (román) 1-2 (1-0)
Helsingborg (svéd)-Celtic Glasgow (skót) 0-2 (0-1)
Nem bajnokok ága:
Braga (portugál)-Udinese (olasz) 1-1 (0-1)
Málaga (spanyol)-Panathinaikosz (görög) 2-0 (2-0)
kedden játszották:
Borussia Mönchengladbach (német)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-3 (1-2)
FC Köbenhavn (dán)-Lille (francia) 1-0 (1-0)
Szpartak Moszkva (orosz)-Fenerbahce (török) 2-1 (0-0)
A visszavágókat egy hét múlva rendezik, a párharcok győztesei a csoportkörbe jutnak.