Adriano bombagólja elég volt a Barcának
A katalánok Tito Vilanova nélkül mentek neki a Valenciának a spanyol bajnokság 3. fordulójában. A Guardiolát váltó edzőt a múlt hétvégi bajnokin kiállították, majd két meccsre eltiltották, helyette a másodedző, Jordi Roura ült a kispadon
A Barcelona csütörtökön nagyrészt botrányos védelme miatt bukta el a Real Madrid elleni Szuperkupa-döntőt, de a Valencia elleni kezdőben Mascherano, Piqué és a Bernabeuban piros lapot kapó Adriano is ott volt. Utóbbi annyira ott volt, hogy a 23. percben - ameddig mindössze egy Messi-fejest lehetett megemlíteni - óriási gólt vágott. Messi tette le neki a labdát a bal oldalon, tolt rajta, majd jobbal célba vette a hosszút. Az egyébként jól védő Diego Alves tehetetlen volt.
Ezután Pedrónak és Fabregasnak volt ziccere, de előbbi lövését Alves védte, utóbbi emelése centikkel ment mellé.
A második félidő az első öt percet kivéve barcelonai fölénnyel folytatódott. Fabregas az 55. percben belőhette volna a másodikat, de Alexis Sánchez remek cselei és visszapassza után közelről tette jóval fölé. A Valencia öt perccel később találta el először a Barcelona kapuját, de Víctor Ruiz lesen volt, a gólt érvénytelenítette a játékvezető. Messiék nem erőltették meg magukat, a hátralevő időben komoly helyzetük sem volt. A 90. percben akár egyenlíthettek is volna a vendégek, Valdes szörnyen jött ki a kapuból, Victor Ruiz nem sokkal fejelt fölé. 1-0.
A Barcelona ezzel három forduló után veretlen, 9 ponttal vezeti a tabellát.