Válogatott kapuson röhögött a stadion
Önmagában egy Freiburg–Hoffenheimre ritkán kapja fel az ember a fejét, de a két csapat varázslatos meccset produkált, és amitől még emlékezetesebb lesz, az Tim Wiese produkciója. A Werder Brementől a nyáron szerződtetett kapus elképesztő bakikkal döntötte el a Bundesliga 3. fordulójának vasárnapi meccsét.
A 2. percben a Hoffenheim szerzett vezetést, de a 27. percben már a Freiburg vezetett.
Hiába egyenlített a vendégek horvát csatára, Boris Vukcevic az 56. percben, Wiese, a Hoffenheim hatszoros válogatott kapusának két kapitális hibája eldöntötte a meccset.
Előbb a 68. percben mozdult ki rosszul a kapujából és Diagne újra vezetést szerzett. Majd a japán Uszami egyenlítése után hét perccel, a 83 percben megint métereket tévedett és a bal oldalon érkező Makiadi könnyen passzolt az üres kapuba. A Hoffenheim a végén az ötödiket is bekapta, az nem Wiese hibája volt.
Napba nem nézhetett, mert a másik oldalról sütött. A következő fordulóban, ha védhet, nyilván sokszor fognak ívelni.
A Freiburg 2001. április 22-e után rúgott megint öt gólt a Bundesligában, akkor a Kaiserslautern bánta, és a Freiburg abban a szezonban a hatodik helyen végzett a bajnokságban.
Wiese tavaly novemberben, Mönchengladbachban kapott ennyi gólt. A Hoffenheim mindhárom bajnoki meccsét elveszítette, Wiese már 11 gólt kapott.