BL-újoncok góljaival pontosztozkodás a veteránok meccsén
További Futball cikkek
- A Diósgyőr múlt héten hét gólt kapott az Újpesttől, most legyőzte a bajnok Ferencvárost
- Gálázott a bajnok és BL-döntős Real Madrid az élvonalból kiesett csapat otthonában
- A kiesés elől menekülő csapat úgy megverte a BL-döntős Dortmundot, ahogyan azt senki sem várta
- A Tottenham hajrában szerzett góllal tartotta életben BL-reményeit, és ejtette ki a Burnley-t
- Fájdalmas vereséget szenvedtek Schäfer Andrásék, az utolsó fordulóban dől el sorsuk
A Bajnokok Ligája E csoportjában a két továbbjutásra esélyes, a Chelsea és a Juventus összecsapásával kezdődött a csoportkör. A Chelsea-nél a kispadon kezdett Mata, a Juventus pedig úgy érkezett a lelátóra száműzött edzőjével, Antonio Contéval, hogy a legutóbbi 52 meccsén csupán egyszer szenvedett vereséget.
A címvédő Chelsea-nek a nyáron kicserélődött a kerete, zömében azért maradtak a tavalyi győztes csapatból, közülük Torres kezdett, a középpályán Lampard és Mikel, a védelemben Terry, Ivanovics, David Luíz állt.
A londoni csapat kezdett erőteljesebben. Torresnek több lehetősége is volt, de vagy elbénázta vagy a helyzet nem volt igazán veszélyes, így az első igazi gólhelyzetet a Juventus alakította ki. Vucsinics iramodott meg a jobb oldalon, de lövése az oldalhálóba csapódott.
A helyzet után a játék addigi képe gyorsan megváltozott, egy perccel később Oscar kapott egy labdát, amit megtolt, majd a hosszú sarkot vette célba, de a lövése Bonucci lábán megpattant. Buffon dühösen vette tudomásul, hogy hiába ugrott, a labda a feje fölött bepattant a hálóba. A 21 éves, a brazil Internacionaltól vásárolt Oscar egy perccel később ismételt, ezúttal látványosabban, a hosszú felsőt lőtte ki. Buffon életében nem nyújtózkodott ekkorát, de így sem érte el a labdát.
A 2-0 fényében simának látszott a mérkőzés, de 6 perccel később a chilei Vidal is villant, 17 méterről lőtte ki a hosszút, így máris 2-1-re alakult a meccs.
A szünet után a Chelsea mintha gyorsan el akarta volna dönteni a meccset, egyre támadott, Ivanovics lőtte meg a hosszút, de Buffon védett, Lamprad lövését is. Az 58. percben Hazard esett el a büntetőterületen belül, 11-est reklamált, de nem volt egyértelmű a szabálytalanság.
Conte cserélt, Matri és Quagliarella bejöttek támadónak, sőt utóbbi szinte első érintésből gólt lőtt. Cech lába között belsőzte be a labdát.
A Chelsea a végére örülhetett az egy pontnak, Vidalnak volt még egy kapufája. Mivel a másik meccsen a Sahtar 2-0-ra verte az FC Nordsjaellandot, így a két nagy és öreg klub lépéshátrányba került a csoportban. Az E csoportot a Sahtar vezeti, a két egypontos Juventus és a Chelsea.
A Bayern München a Valenciát fogadta, Schweinsteiger majd Kroos góljaival vezettek 2-0-ra. A Valenciának nem volt esélye sem az egyenlítésre, noha Valdez fejelt egy gólt Neuer kapusnak. A rendes játékidő végén a Bayern még lőhetett egy 11-est, de Mandzukicnak ezúttal nem sikerült a gólszerzés.
A Barcelona szolgáltatta majdnem a nap meglepetését. Ugyan Tello a meccs elején vezetést szerzett a Szpartak Moszkva ellen, Alves öngóljával a moszkvaiak előbb egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. Romulo az 58. percben. Aztán Messi megmentette az égéstől a Barcelonát, a 72. és a 80. percben lőtte góljait.
Nézze meg a BL góljait egyben!
Eredmények
E csoport
Chelsea–Juventus 2-2
Sahtar Donyeck–FC Nordsjaelland 2-0
F csoport
Bayern München–Valencia 2-1
Lille–BATE Boriszov 1-3
G csoport
Barcelona–Szpartak Moszkva 3-2
Celtic–Benfica 0-0
H csoport
Braga–CFR CLUJ 0-2
Manchester United–Galatasaray 1-0