86 óta nem álltunk ilyen jól selejtezőn
További Futball cikkek
- Véget ér egy korszak a Premier League-ben, már biztos a változás
- Londonban folytathatja edzői karrierjét a Real Madrid korábbi mestere
- Két körrel a szezon vége előtt kirúgták Schäfer Andrásék főnökét
- A friss spanyol bajnok Vinícius Júnior ünneplés közben odaszúrt a riválisának
- A Bayern München állítólag szemet vetett a PL-sztárcsapat edzőjére
Magyarország az 1986-os világbajnokságon szerepelt utoljára, akkor öt meccséből ötöt megnyert, így az utolsót már oda is adhatta a hollandoknak. Összesen: 83 százalék, első hely a csoportban.
1990-ben négy meccs után veretlenek voltunk, de két döntetlent játszottunk Máltával – legyőztük az északíreket, 0-0 az írekkel -, amivel képtelenség volt a továbbjutás. Összesen: 50 százalék, harmadik hely Spanyolország és Írország mögött.
1994-ben kizárták a csoportból a délszláv háború miatt Jugoszláviát, amely az előző vb-n a későbbi döntős argentinok ellen kapott a nyolc között tizenegyesekkel. Az Izland elleni hazai vereség (1-2) lényegében el is döntötte a sorsunkat – egy győzelem, egy döntetlen egy vereség volt a bántó zakó mellett a sorozat elején -, bár ugyan szereztünk pontot Athénban és Moszkvában is, a negyedik hely nagy mélypont volt. Összesen: 29 százalék.
1998-ban Csank János pótselejtezőre vitte a csapatot, négy forduló után azonban ötven százalékos volt a mérleg, miután a finneket itthon és Azerbajdzsánt idegenben megvertük, Norvégiában és Svájcban kikaptunk. Összesen: második hely, 50 százalék.
2002-ben egy győzelem két döntetlen mellett volt egy bukaresti vereség. Az olaszok elleni hazai iksz (2-2) és a litvánok 6-1-es idegenbeli legyőzése után úgy látszott, alakulthat valami, de hazai pályán nem bírtunk a litvánokkal, míg Bukarestben valójában az első tíz percben eldőlt a meccs. Összesen: negyedik hely, 33 százalék.
2006-ban először próbálkoztunk külföldi kapitánnyal, Lothar Matthäus két győzelemmel és két vereséggel nyitott, Svédországban és Horvátországban egyaránt 3-0-s vereséget szenvedtünk. Izlandot, Máltát vertük. Összesen: negyedik hely, 46 százalék
2010-ben újra külföldi kapitánnyal, Erwin Koemannal vágtunk neki, két győzelem, egy döntetlen és egy vereség. Máltát idegenben Albániát itthon vertük, a szokásos svéd vereség mellett a végül csoportelső dánokkal döntetlent játszottunk hazai pályán. Összesen: 53 százalék, negyedik hely.
2014-ben egy a világranglistán előttünk lévő ellenféllel szemben fordítottunk hazai pályán (Törökország, 3-1), és azokat az észteket vertük Tallinnban (0-1), akik az előző Eb-selejtezőn pótselejtezőig jutottak. A románokat verve nagyot léphetünk márciusban előre, majd négy nappal később Isztambulban meg is szilárdíthatnánk a második helyünket, de ugyanígy el is veszíthetjük azt ebben a kiegyenlített csoportban.