Beckham kupával búcsúzott Los Angelestől
Megvédte címét az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban a Los Angeles, az MLS carsoni döntőjében 3-1-re verték a Houstont. A Los Angeles-ieknél Omar Gonzalez, Landon Donovan és Robbie Keane lőtt gólt, míg az első félidő után még vezető Dynamóból Calen Carr talált a kapuba. Egy éve is ez a két csapat döntőzött, akkor a Galaxy 1-0-ra győzött.
A szombati volt David Beckham utolsó meccse a kaliforniai csapatban, annak ellenére, hogy játékostársai az ünneplés közben megpróbálták maradásra bírni.
„Megmondtuk Davidnek, hogy még egy évig itt akarjuk látni - mondta a védő Todd Dunivant. - Tavaly is így tettünk, és megtartottuk, akkor hát miért ne próbáltuk volna meg még egyszer? Majd meglátjuk, mi lesz."
A világ egyik legnépszerűbb játékosát a 95. percben cserélte le Bruce Arena vezetőedző, a 30 ezer néző tapsolva ünnepelte a 37 éves angolt, aki másodszor lett az MLS bajnoka.
„Sikeres éveket töltöttem itt, remélem, mindenki annyira élvezte, mint én, és remélem, népszerűbbé tettem a futballt Amerikában. Ha ez sikerült, az már nagyszerű lenne. Hat év alatt három döntőn játszottam, kettőt megnyertünk, elégedett vagyok."
A 37 esztendős angol középpályás szűk két hete jelentette be, hogy hat év után távozik a Galaxytól. Nem hagy fel a focival, már több ajánlatot is kapott.