A Barcelona honlapján jelentette be, hogy három saját nevelésű kulcsjátékosa, Messi, Xavi és Puyol is meghosszabbítja szerződését, aláírni a közeljövőben fognak.
A Gerd Müller gólrekordját december elején megdöntő Messi szerződése 2016-ig volt érvényes, ezt toldják meg újabb két évvel, és valószínűleg még több pénzzel, így az argentin 2018-ig marad a katalán klub játékosa. Harmincegyéves lesz, amikor lejár az új szerződés, de korábban már többször kijelentette, a Barcából szeretne visszavonulni. Az első csapatban tizenhétévesen, 2004 októberében mutatkozott be, azóta szinte az összes gólrekordot megdöntötte a klubnál. Az idei szezonban tizenhat meccsen huszonöt gólt rúgott a bajnokságban, vezeti a góllövőlistát.
A hátvéd Carles Puyol szerződése jövő júniusig volt érvényes, ő 2016-ig hosszabbít. A válogatott játékos 1999 óta közel több mint ötszáz mérkőzésen lépett pályára az első csapatban. A csapatkapitány is a Barcából megy majd nyugdíjba, idén harmincnégy éves.
Egy másik kulcsjátékost, Xavi Hernándezt is magához láncolt a klub, 2014-ben lejáró szerződését 2016-ig hosszabbítják meg. A harminckétéves középpályás tizennégy éve, 1998-ban debütált. Néhány napja a Barca honlapjának elmondta, mennyire boldog, hogy hosszabbíthat. „Hamar meg tudtunk egyezni. Valóra vált az álmom, a Barcelonából vonulhatok vissza. Nagyon örülök, hogy itt fejezhetem be a pályafutásomat. Ha még harminchat évesen még itt lehetek, az igazi megtiszteltetés lesz. A klub életem szerelme. Szeretném kiélvezni a 2016-ig hátralévő időszakot".
A Barcelona nagyszerűen teljesít az idei szezonban, kilenc ponttal vezetik a spanyol bajnokságot az Atletico Madrid előtt, a Bajnokok Ligájában pedig nyolcaddöntősök.