Pierluigi Collina, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) játékvezetői bizottságának szakmai vezetője szerda délután kettőtől sajtótájékoztatót tart Varsóban. Az időpontot előre, még hétfőn kijelölték, feltehetően a csoportkör tapasztalatait akarták megosztani.
Elég valószínű ugyanakkor, hogy Kassai Viktor kedd esti, meccset befolyásoló hibája miatt kapja a legtöbb kérdést a korábban vb-döntőt is vezető olasz bíró. A gólt nem adta meg, a támadás lesről indult.
A magyar játékvezetők nem nyilatkozhatnak az esetről - sem most, sem később -, nem is lesznek a helyszínen, mert négy órakor érnek vissza Donyeckből a varsói főhadiszállásra.
Szerdán jelölik ki egyébként, hogy kire nem számítanak a tizenkét bíróötösből a folytatásban, és most van a nyílt nap is, ahol lehet beszélgetni a bírókkal. Leszámítva persze a kedd esti meccs két vezetőjét, akik még nem érhettek vissza Lengyelországba.
Legutóbb ekkora hibát világversenyen a magyar játékvezetők közül Vágner László követett el, az 1998-as világbajnokságon két gólt nem adott meg Kamerunnak, egyet jogosan, a másikat erősen vitathatóan.