A Debrecené a bundagyanús BL-meccs
A Debrecen Bajnokok Ligája meccsét próbálta megbundázni egy szingapúri kartell 2009 szeptemberében. A magyar bajnoknak legalább három góllal kellett volna kikapnia a Liverpooltól - írja a Mirror.
A mérkőzés előtt a debreceni klub akkori első számú kapusát, a montenegrói Vukasin Polekszicset környékezték meg a csalók. Korábbi információk szerint huszonkétmillió forintot ajánlottak neki, de visszautasította a pénzt.
A Loki a találkozó első félidejében jól tartotta magát, azonban a szünet előtt Kuyt megszerezte a vezetést, egy Polekszicsről kipattant lövést vágott be (a videón 7.15-től). Több gólt már nem rúgtak a csapatok, így a csalók számára kedvezőtlen eredmény született.
A montenegrói kapus néhány héttel később a Fiorentina ellen negyed óra alatt kapott három gólt, a gyanú itt is felmerült, a hatóságok a 4-3-as végeredménnyel zárult meccset is vizsgálták. A Debrecen végül pont nélkül zárta a BL csoportkörét.
Az UEFA 2010 júniusában két évre eltiltotta Polekszicset és a védő Mészáros Norbertet, mert nem jelentették, hogy megkörnyékezték őket a csalók. Később Mészáros büntetését enyhítették, Polekszicsnek viszont le kellett töltenie a két évet, most a Debrecen második csapatában véd.
Rob Wainright, az Europol vezetője hágai hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, 15 országban 425 korrupt, volt és jelenleg is aktív játékost és egyéb hivatalos személyt, valamint bűnözőt azonosítottak, akik részt vettek a fogadási csalásokban. A szingapúri kartell világbajnoki és Európa-bajnoki selejtezőket, valamint számos európai ország élvonalbeli bajnokságának mérkőzéseit manipulálhatta. Wainright elmondta, Angliában egy BL-meccs is gyanús, valószínűleg ez a Liverpool–Debrecen.
Magyarországon ötven embert gyanúsítottak meg 33 mérkőzés eredményének manipulálása és az ezzel kapcsolatos fogadási csalások ügyében.
A Liverpool közleményt adott ki hétfő éjjel, közölték, őket sem az UEFA, sem az ügyben nyomozó Interpol nem kereste meg az ügyben.