Miért rossz a magyaroknak a Serie A?

A gyerünk volt az első szó, amit megtanult Olaszországban, mert akkor is azt mondják, ha rosszul csinál valamit, de akkor is, ha jót tesz, és további jó cselekedetre sarkallják. „Bátorítás és biztatás, ez volt a legfontosabb, amit az első edzéseken leszűrtem. De olyan nem volt, hogy a számba rágtak volna valamit, ami tipikusan olaszos. Bár egyébként úgy gondolják, hogy az ő futballjuk a világon a legjobb.”

Tőzsér Dániel a múlt hét végén, az olasz bajnokság vasárnap esti meccsén kezdett, amikor az AS Roma 3-1-re győzte le csapatát, a Genoát. A Genoa öt ponttal van a kiesővonal felett – kellett ehhez a Siena pontlevonásos büntetése is –, a szezonbeli harmadik edzőt, Davide Ballardinit januárban nevezték ki

Tőzsér február közepére törte át nála a gátat, az Udinese ellen a kezdőbe állította. Az ő szöglete után fejelt a szlovák Kucka a kapuba, azzal nyertek is. Az edző személyesen is erősítette lelkileg: szükség van rá.

A már említett vasárnapi meccs volt a második alkalom, amikor a három védő elé, hátsó irányítóként illesztették a csapatba. (3-5-1-1 volt a felállás) Feladata: mindig a labda mögött lenni, szervezni, sok esetben ütközni. A korábbi két edzőnél sem volt aranyélete, mert kétszer is volt, hogy lekapták az első félidőben.

„Tiszta ideg voltam utána” – emlékezett vissza az esetekre Genova főterén a játékos. „De Canio a Palermo elleni hazai meccsen a 42. percben cserélt le, azt hittem, rosszul látok. A megalázó erős kifejezés, de helytálló. Del Neri pedig a 25. percben hozott le, amikor a Chievo ellen égtünk hazai pályán 2-0-ra. Annyi volt közös mindkettőben: egyetlen szó indoklás sem volt utánuk. Sem a meccs után, sem a következő napokban” – mondta a ballábas középpályás.

„Biztosan hálátlan és nem túl látványos szerepkör az enyém, a védők előtt játszani, hátulról mozgatni, forgatni a csapatot, és ha baj van, vesztésre állunk, akkor rögtön hozzám nyúlnak, mert mindjárt szerkezetet is váltunk, támadóbbak leszünk. Nem baj, ha elveszik a stabilitás, az előre eltervezett taktika. Nem hiszem, hogy ezeknek a cseréknek személyes okai voltak, mert azt talán tudatták volna velem. Nem könnyű Olaszországban futballozni, a saját bőrömön érzem, nem véletlen, hogy nem fekszik ez a magyaroknak. Sokan talán már rég megszöktek volna a helyemben, én azonban a megszokást választottam, ezért teszek minden nap, minden edzésen lépéseket” – mondta a válogatott játékos.

Tőzsér fiatalon ment el Magyarországról, 17 évesen került Debrecenből a Galatasarayhoz. A korosztályos válogatottnál alapember volt, az 1999-es Eb-n is szerepelt.

„Fatih Terim szúrt ki magának, akivel a télen is találkoztam egy edzőmeccsen, és váltottunk pár szót. Amikor ő volt az első csapat edzője, rendszerint a felnőttekkel edzettem, akkor talán volt esély valahogy bekerülni, és megugrani az első, nem kicsi magasságot. Hagi érkezésével ez az esély azonnal szertefoszlott, de ebben semmi magyar-román ellentét nem volt. Nem fértem be nála. Jött a Fradi, ahová már úgy érkeztem, mint a Galatasaray fiatalja, nem pedig egy tehetséges debreceni srác. A kettő közti különbséget most nem is ragoznám.”

Tőzsér középpályás vándorlása ekkor kezdődött. Gellei Imrénél a csatár mögött, László Csabánál a szélen kapott helyet.

„Egyik sem igazán az én világom volt, az AEK-nél viszont élveztem a szerepköröm, a középpálya közepén. De tény: Genkben teljesedtem ki, ott találtam meg a helyem. Csapatkapitány is lettem, szerveztem, érkeztem, lőttem. Itt most tizenöt vagy húsz méterrel hátrábbról indulok, ebből adódóan vért kell izzadnom azért, hogy egyáltalán lövőhelyzetbe kerüljek. Igaz, a támadások többsége átfut rajtam, de itt minden a védekezésről szól, nincsenek szabadon hagyott területek, nem könnyű megszokni."

„Arra magam se gondolhattam, hogy ilyen kevésszer lövök kapura, hogy nagyjából a hetedik meccsemen lesz alkalmam erre. Egy dolog vigasztal: az igazi tudásom eddig körülbelül ötven százalékát mutattam meg, vagyis sokkal jobban tudok ennél játszani. Tehát, ha esélyt kapok, szeretném magamból kihozni a legtöbbet. Addig már eljutottam, hogy a szögleteket mindkét oldalról én adogathatom be. Első lépésnek megfelelő, erre lehet építeni, még ha itt aztán vannak is furcsaságok.”

Kitért rá, abszolút általános Olaszországban, hogy egy klubnak 30-40 mozdítható játékosa van, ezért van kihez nyúlni, és bárkit könnyen el lehet adni. Karácsony előtt eltörött a lábujja, de ugyanolyan kemény munkát követeltek tőle, hiszen sérült játékoson képtelenség túladni.

„Lila és dagadt volt a második lábujjam, a padra így is le kellett ülnöm a látszat kedvéért januárban. Nem tudom, hogy a Pescara vagy a Bologna pontosan mennyire akart, de ha pletykaként felmerült a lehetőség, gondolom, volt alapja. Talán sikerült nyomot hagynom ilyen kevés idő alatt is. Ha akkor többet pihenhetek, akkor talán most sem feszülne annyira a lábujjam, jobb állapotban lehetnék, nem dagadna be mindegyik meccs után. Ezen azonban felesleges rágódnom. Errefelé ilyen világ van. Menni kell, ha nagyon fáj is, mert az úgysem látszik, mi van a cipőben.”

A menedzser is segít, de teljesíteni kell

Tőzsér úgy véli, hogy a Genkben eltöltött jó szezonok, a BL-szereplés legalább annyira közrejátszottak abban, hogy a Genoához kerülhetett, mint a menedzsere.

„Fifti-fifti szerintem az arány. Magyarországon hajlamosak a Genkhez hozzáfűzni, hogy csak a Genkben játszottam. (Pedig a Vidi gólt sem tudott rúgni neki az EL-ben.) Amellett, hogy az egy belga bajnokcsapat volt, és tele volt külföldi válogatottakkal, hazai pályán nem kaptunk ki se a Chelsea-től, se a Valenciától, se a Leverkusentől. A volt kapusunknak nincs menedzsere, vagyis a példa mutatja, Courtois pusztán a játékával érvényesülni tudott. Az Atletico Madridban van most."

„Lehetett bármilyen jó is a Genk, nekem Vladan Filipovics nélkül nem sikerült volna eljönnöm ide. Maradni pedig már nem akartam, mert más vonzott. Lehettem volna még egy bajnoki címért vagy egy kupáért harcoló csapat tagja, de az már nem elégített ki, mert az volt a benyomásom: kihoztam a maximumot Belgiumban. Kerestem a kockázatot, az anyagi motiváció csak a sokadik szempont volt. Nem mondhatják rám, hogy megfutamodó, nem ambiciózus fajta vagyok, mert Olaszországban csak a legnagyobb neveknek nem kell a nulláról indulniuk. Aki Belgiumból érkezik, legyen akár bajnokcsapat tagja is, egy senki. Pontosabban olyasvalaki, akinek meg kell mutatnia a tudását, miáltal bekerülhet a csapatba. A sztárok mások az előéletük miatt, de itt a hozzám hasonló előélet nem számít. És talán ez így is van rendjén. Az a dolgom, hogy itt is legyek valaki.”

A válogatott csak kitérő volt

Egervári Sándor kapitány egyszer hívta meg a válogatottba, be is állította kétszer, a félidőben viszont ő is lecserélte a lengyelek elleni 2011-es novemberi vereségnél.

„Úgy gondolom, nagy volt már a nyomás a kapitány úron, ezért beállított. Nem hiszem, hogy tervez velem. Kialakult elképzelése van, régebben jobban bántott, hogy én ebbe sehogy sem férek bele, most már megemésztettem. 28 éves vagyok, 20 válogatottsággal, mindenféle számmisztika nélkül ötvenszer szerettem volna ott lenni a pályán, erre feltehetően már nem lesz alkalmam. De soha nem mondom, hogy soha, ez persze alaptétel.”

Tőzsér visszaemlékezett arra az esetre, amikor nekiesett Nyilasi Tibor a szlovénok elleni zalaegerszegi 1-0-s vereségkor. Mintha akkor bélyegezték volna meg: nem csúszik, nem mászik, inkább hátat fordít.

„Más stílusú vagyok, ez tény. Vass Ádival elrontottunk egy hétköznapi helyzetet a meccsen, nem értettük meg egymást. Ő a saját maga hibájának érezte, én a saját magaménak, de felesleges szépíteni: a szlovénok kettőt passzoltak gyorsan, és belőtték a későbbi győztes gólt. Láttunk már nálunk sokkal jobb játékosokat is hibázni, furcsaság, hogy most mindketten távol vagyunk nemcsak a válogatott kezdőjétől, de még a kerettől is. Ez van. Innen, Genovából fogok tovább harcolni csapatért, addig pedig szurkolni a románok, törökök ellen.”