Invázió a pályán és boldog halál Cardiffban
A Cardiff City kedden 0-0 játszott a Charltonnal, és ezzel biztossá vált, 51 év után újra az angol első osztályban futballozik. Az öröm érhetően túláradó volt, a körülbelül 20 ezer szurkoló elözönlötte a pályát, és ebben senki sem akarta megakadályozni őket.
„Nagyon örülök ezeknek az embereknek. Sokuk velünk együtt élte át a nehéz időket, most nekik is szól az ünneplés" – mondta a walesi csapat skót edzője, Malky Mackay.
A sikert a csapat szélsője, Craig Bellamy is csak sírva tudta feldolgozni, a lefújáskor térdre esve ünnepelt. Már gyerekkorától követte a csapatot. „Éveken keresztül láttam apám minden szívfájdalmát. Meg sem tudom számolni, hány meccsre mentünk együtt. Egy kedd este, már nem tudom, ki ellen játszottunk, magával húzott tíz perccel a vége előtt, és azt mondta, soha többé nem jövünk ki. Persze szombaton már újra ott voltunk. Hogy majd a PL-ben látja a csapatot és engem is játszani, még inkább különlegessé teszi az örömét. Azt mondta nekem, most már boldog emberként fog meghalni."
Bellamy szerint Mackay edzőnek óriási szerepe volt abban, hogy sikeresek, nagyon egységes csapatot épített, a játékosok bármit képesek megtenni a másikért. A védekezés kiemelt fontosságot kapott, így sikerült 17 meccset kapott gól nélküli lehozniuk. A skót amellett, hogy a futballistákat nagyon jól tudja motiválni, sikeresen maga mögé állította a cardiffiakat is.
A siker másik kulcsa a malajziai tulajdonos, Vincent Tan volt, aki a klubhoz érkezve több tízmillió fontot fektetett be. Csak a múlt nyáron tízmilliót adott játékosokra, és ezzel a Championship legtöbbet költő klubja lett a Cardiff. A befektetése megtérülni látszik, és ezért a szurkolók is kezdik elfogadni a hagyományos kék klubszínt pirosra cserélő tulajdonost. A PL-ben Tannak még nagyobb tőkére lesz szüksége, úgy számol, évi 20-25 milió fontot költ majd, de ezt az összeget más kluboktól eltérően okosan akarja felhasználni.
A Cardiff nem elégszik meg a feljutással, a bajnoki címet is meg akarja szerezni, erre minden esélye megvan, mert három fordulóval a Championship vége előtt hét ponttal vezet a Hull City előtt. Azzal, hogy a Cardiff első osztályú lett, a PL történetében először lesz majd két walesi csapat A Swansea a másik).