championship
89 találat az Indexről, és a környékéről.
Új szintre lépett az ügy.
A csapatot a napokban zárták ki a másodosztály rájátszásából.
Plusz büntetésként a következő idényt négypontos mínuszból kell elkezdje a Southampton.
Az ügynöke mozgalmas nyárra készül, ugyanakkor nem zárja ki, hogy...
A mérkőzés a Premier League-be való feljutásról és 200 millió fontról dönt.
A klub Magyarországon sem ismeretlen, ahogyan számukra sem lenne szokatlan egy ilyen név...
Egy bokorból figyelte a rivális csapat tréningjét, és készített róla felvételeket.
Véget ért a 46 fordulós angol másodosztály.
Március óta négy győzelem és hat döntetlen mellett mindössze egyszer kapott ki...
Egyre több érdeklődőről olvasni a sajtóértesülésekben.
A prioritások egyértelműen a kék-fehérek ellen szólnak.
A szurkolók és játékostársai közt is rá voksoltak a legtöbben.
A szurkolók várakozásai szerint jelentős profittal adhatnak túl rajta.
Sorsdöntő győzelem.
Amikor jól megy, azért, amikor rosszul, azért szedik szét a drukkerek.
Kedd esti döntetlenjével alapesetben már nem érheti utol a bennmaradó helyen álló riválisokat.
Az nem meglepő, hogy a bajnokaspiráns elleni meccs megmozgatta a Rovers-drukkereket, az már inkább, hogy a magyar választás is...
Nagyon rossz pillanatban jöhet a büntetés.
Öt pontnyira a kieséstől négy fordulóval a vége előtt.
Tóth Balázs öt meccs óta nem kap gólt, menekül a kieséstől a csapata.
A második tiszta lap sorozatban.
Fontos szerepet szánnak neki a kiesés elkerüléséért folyó harcban.
Tóth Balázs kirobbanó formában.
Öt döntetlen és négy vereség után köszönték meg a munkáját.
Alapvetően is nehéz helyzetben volt a klub.
Egyre távolodik a Rovers a kiesőzónától.
Tóth Balázs bravúrjaival kilépett a Blackburn a kiesőzónából.
A kék-fehérek élet-halál harca a bennmaradásért.
Másfél nappal korábban fogyott el a türelem, mint megindulhattak volna felfelé a tabellán?
Még december 29-én, a Charlton elleni bajnokin történt a baj.
Mindössze a 18. helyen állnak a 24 együttest sorakoztató ligában.
2025. december 14., 06:47
Elfáradt a labda, olyan sokáig volt a levegőben...
Ki tudja, mi lett volna, ha a magyar klasszis áll a Rovers kapujában.
A csütörtökön műtött hálóőr már a helyszínen szoríthatott csapatáért.
Nem csak a ziccert, a bókokat is igyekezett szerényen hárítani.
„Fogalmam sincs, hogyan csinálta, de...”
Embertelen nagy mentést mutatott be 1–0-nál a magyar válogatott kapusa.
Noha csapatáról ez nem mondható el, Tóth Balázs remekelt októberben.
A Rovers a tavasszal még az élvonal mezőnyéhez tartozó riválist verve mozdult el a kiesőzónából.
Az Instagramon osztották meg az örömhírt.
2025. szeptember 26., 13:39
A 80 perc után félbeszakított bajnoki története váratlan fordulatot vett.
2025. augusztus 16., 18:05
Elképesztő drámát hozott a meccs végjátéka.
2025. augusztus 16., 16:13
A 24-szeres magyar válogatott Callum Styles végigjátszotta a mérkőzést.
2025. augusztus 11., 10:22
Marco Rossi számára a vb-selejtezők előtt nem is jöhetett volna jobb hír.
Vajon követik a Wrexham példáját?
Elképesztő búcsúajándék.
2025.05.10. 11:36 Módosítva: 2025-10-19 01:21:05
Kazincbarcikai segítséggel a válogatott keretébe is visszakerülne.
Három magyar, három sors: dráma és bravúr a Championship zárófordulójában.
Néhány hete senki sem merte gondolni, huszáros hajrával mégis összejöhet a rájátszás!
Tovább íródik a kiscsapat hollywoodi sztorija.
A gárda a legutóbbi hat meccséből ötöt elveszített.
A magyar válogatott kerettag kapus újabb rangadót hozott le kapott gól nélkül.
Callum Stylest kiállították az angol másodosztályban.
A Blackburn sorozatban a hatodik bajnokiján maradt nyeretlen.
2025.03.01. 06:19 Módosítva: 2025-03-02 06:12:23
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
Ez az igazi karácsonyi csoda?
Ez a debütálás kevésbé volt sikeres.
Az edzőváltás miatt rosszabbkor nem is jöhetett volna a kényszerpihenő.
A csapat utolsó helyen áll az angol második vonalban.
2024. december 31., 12:23
Elfogyott a türelem az angol második vonalban utolsó helyezett klubnál.