Tévez a börtönt kockáztatja a Juventusért
A Juventus június végén igazolta le a Manchester Citytől az argentin Carlos Tévezt, akinek még befejezetlen dolga van Angliában, több mint kétszáz órányi közmunkája maradt büntetéséből.
Az angol lapok szerint Tévez joggal tarthat attól, ha nem dolgozza le a hátralévő órákat: börtönbüntetést kap. A szabályok szerint hetente csak 35-40 óra közmunka végezhető, Téveznek viszont július 12-én kezdődne a felkészülés a Juvéval. Az ügyvédjei szerint, ha a hátralévő időben ledolgozza a büntetés javát, akkor a bíró elengedheti a maradékot, és a játékos szabadon távozhat Olaszországba.
Védői úgy gondolják, a legrosszabb esetben felfüggesztett börtönt kaphat a játékos, de hangsúlyozzák, a csatár eddig semmilyen szabályt nem szegett meg.
A futballistát azért büntették meg, mert jogosítvány nélkül vezetett, és korábban is voltak már közúti vétségei. Első közmunkájára Porschéval érkezett, sikált néhány konténert, összeveszett egy autogramvadásszal, aztán hazament. Azóta allítólag egyetlen órát sem faragott le a büntetéséből.